Lapinformációink szerint azért késnek az útépítések, mert a 200 millió forint összértékű, tisztán önkormányzati önerőből megvalósuló fejlesztés esetében az első közbeszerzési eljárás nem vezetett eredményre. Igaz, több pályázó is akadt, de azok mindegyikét kénytelenek voltak a törvények szerinti hiánypótlásra felszólítani. Bármilyen hihetetlennek is tűnik, de a pályázók egyike sem volt képes érdemben ezeket a dokumentumokat maradéktalanul pótolni.
17 millió forint + ÁFA-ért szerzi meg az abonyi helyhatóság a volt, elbontott Petőfi Sándor Művelődési Ház területét. A jelek szerint előnyös vételt csinál Abony, mert a több, mint 200 millióért kínált ingatlant annak töredékéért sikerül megszerezni. A telek nagyon jó helyen fekszik, központban, sarkon. Ideális helyszíne lehet későbbi fejlesztéseknek. Lapinformációnk szerint aláírás alatt van már a szerződés, igaz a telken még hirdeti a tábla, hogy az eladó.
Jelenleg már olvashatók az „ első fecskék „ nevei hivatalosan a www.abony.hu – n. Az összes FIDESZ- KDNP-s jelölt indulhat, megkapták az ehhez szükséges aláírásokat. Polgármester választáshoz is begyűjtötte már Romhányiné Dr. Balogh Edit független, és Dr. Magyar Gábor Fidesz- KDNP jelölt a szükséges szignókat. A független települési képviselő jelöltek közül egyelőre csak egy nevet regisztráltak, de ez a kör hamarosan bővülni fog még.
Olvasónk kérésének megfelelően fényképeztem le a képen látható „ vályút „, azaz a főtér vízelvezetését szolgáló alkalmatosságot a Kultúra Háza előtt. Olvasónk nem érti, hogy miért kellett ezt ilyen mélyre tervezni, kialakítani, mert sok autósnak okoz gondot az ide való parkolás, amennyiben alacsony építésű a gépjárműve. Elmondta, hogy többször látta már, hogy más települések lakói elborzadnak, olykor- olyakor pórul is járnak a túlzottan mélyre tervezett alkalmatosság miatt.
Változatos időjárással köszöntenek be az emberes hónapok, írja az idokep.hu. Nyugaton őszi, keleten nyári idő várható.
"Ma marad előreláthatólag a kettőség: nyugaton hűvös, szeles, csapadékos, keleten változóan napos-felhős, meleg nyári időre számíthatunk.
Szerdára ez a hidegörvény nyugat, délnyugat felé távolodik, így a Dunántúlon is egyre hosszabb időszakokra kisüt a Nap, és már csak egészen nyugaton, délnyugaton alakulhat ki kisebb csapadék. Nyugaton is melegszik a levegő, így megszűnik a hétfőre, illetve keddre jellemző nagy kontraszt az ország két v& ;ge között, délutánra országszerte 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet. A melegebb továbbra is keleten, északkeleten lesz."
A Világosság út sarkán egy szétrabolt, még tetőt birtokló úgynevezett szocpolos ház éktelenkedik, jól látható a Szelei útról, mindenki „ gyönyörűségére „. Erről a házikóról már többször is írtunk, de a Világosság úton jobbra a második házat is megemlítettük már. Ennek állapota kezdi elérni az aggasztó szintet, mert a tetejét már teljesen eltulajdonították, csupán a tűzfal meredezik vészjóslóan, előre vetítve a dőlés veszélyét.
Bő tíz évvel ezelőtt, emlékezeteim szerint még az Abonyi Gyermekekért Alapítvány pest megyei civil pályázatos támogatásból létesített eme helyen, a Rózsa utca alatt, a volt Konzervgyári lerakat közelében egy játszóteret. A szándék nemes volt ugyan, de az önkormányzati terület nem nyújt valami impozáns látványt jelenlegi valójában. Rengeteg szemét jelzi, hogy igenis, használják a területet. Lepusztult mászóka féle, két kapu, és fű…
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények