A mai nap reggelén negyed hét magasságában a MOL kút környékén megjelent négy darab gyönyörű, nagy testű, remek bőrben lévő szürkemarha. Nem tankolni jöttek, csak sétáltak egy kicsit. A jószágokat NÉGY darab rendőrautó kísérte haza, több kilométeren keresztül, végig Abony városán, a főúton. A nem mindennapi menet nagy közérdeklődésre tartott számot. Arról egyelőre nincsen információnk, hogy miért mentek el remek lakhelyükről a szürke marhák. A mentésben Abony közkedvelt autómentőse is részt vett. Fényképek: Olvasónk.
veroniq - 2014.08.18. 01:44
Még Gajdos István polgármestersége idején, településünkön gyakorta foglalkoztatott szobrászművész volt Blaskó Sándor, akinek műremekei díszítik a Katolikus Templom melletti úgynevezett Millenniumi Emlékparkot, ahol a városi megemlékezéseket tartják, immár hagyományosan. Az ő munkái a Városkapun látható kőszobrok is, de az I. Világháborús emlékmű tetején lévő díszt is ő álmodta kőbe. A főút melletti Krisztus szobrot ő újította fel. Szép, értékes alkotásai ellenére sajnos az utóbbi években nem kapott újabb megrendelést Abonyban. A faszobrok állaga a parkban kezd kivetni valót hagyni maga után, különösen Rákóczi szorulna renoválásra, faanyag védelemre, mely a legjobban látható helyen, a park külső részén áll és a Városkapu felé tekint. Képgaléria Blaskó Sándor alkotásairól IDE kattintva
A lényeg a részletekben rejlik, tartja a mondás, és ez valóban így is van. Kistérségünk egyik általam legkedveltebb falujába vezetett utam, ahol az itt látható két képet készítettem többek között. Egy nemes épületről, melyet így nem sokan látunk. A helybéliek bizonyára kitalálják majd, melyik épületet is díszíti ezen szobor és persze a míves óra. Szeretettel küldöm mindenkinek. Ne csak nézzenek, hanem lássanak is! Érdemes!
veroniq - 2014.08.18. 00:42
A közelmúltban ellátogattam Törtelre, ahol Godó János polgármester, a helyi katolikus plébánossal, Sajtós Józseffel boldogan kalauzolt végig a szép épületben. Megtudtam, hogy a törteli „ Isten háza „ mintegy 300 hívő befogadására alkalmas, és ez az épület a misék alkalmával az élénk helyi hitéletnek köszönhetően mintegy háromnegyed részt megtelik. Örömmel sétáltam az ódon falak között, boldogan néztem a helyi hitélet egyik központjának varázslatos, bámulatba ejtő szépségét. A templom környezetére, szép parkjára, udvarára büszkék a helyiek, csakúgy, mint a templom hátsó oldalfalán lévő emléktáblára, mely a hősök neveit őrzi. Meggyőződésem, hogy kistérségünk szép helyeit érdemes, és fontos megismernünk, a napi, parányi csodák itt vannak, velünk élnek, csak észre kell venni őket. A törteli templom galériája IDE kattintva tekinthető meg
Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja.- Eddig tisztázatlan okok miatt augusztus 15-én délután három és négy óra közt egy fiatalkorú kislányt gázolt el egy gépjármű az abonyi OTP közelében lévő gyalogátkelőhelyen. Lapinformációink szerint a kislányt szülei kenyérért küldték el, a baj ez idő alatt pillanatok alatt megtörtént. A sérültet az Országos Mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, még a szombat estét is bent töltötte.
veroniq - 2014.08.17. 07:56
A lényeg a részletekben rejlik- tartja a mondás és így is van. Abony gyönyörű és sok érdekességet tartogat. Ezek közül az egyik a Városkaputól balra található szépséges, 18 esztendős platánfa története, melyet vasráccsal védenek. Tudtad, kedves Olvasó mindezt? Nem? Akkor ideje, hogy vess egy pillantást a leírásra, és ha arra jársz, gondolj azokra, akik elődjét, majd őt magát ültették! Boldog további életet, 18 esztendős platánfa!
Katt a címre!
Az emberi aljasság határtalan. Vontam le a következtetést olvasónk fotói és elmondása alapján.
A következőt írja: " Van egy döglött kutya a vasútállomáson. Állítólag tegnap egy idősebb idősebb férfi húzta át már döglötten a síneken majd bedobta a sínek melletti árokba. "
Hetek óta nem működik az abonyi Katolikus templom órája. Erre hívta fel figyelmemet kedves Olvasónk. Az óra tényleg megállt, vele együtt az idő is egy picit. Vélhetően a heves zivatarok okozták a leállást. Nem is gondolnák sokan, hogy milyen fontos része mindennapi életünknek ez az óra. Felnézünk rá, akarva, és akaratlan, hiszen mérvadó, irányt mutató. Kérem, ha lehetséges, javítsák meg. Mindannyiunk örömére. Köszönjük!
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények