Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8088, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző73747576777879Következő >>Utolsó

Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola- Lesodródott az útról, öt méter mély csatornába hajtott és az oldalára borult egy utánfutót vontató személyautó hétfőn délután Abony és Kőröstetétlen között. 

Közbiztonság:
Baleset   

 

Az emberkereskedelemmel is gyanúsított férfi brutálisan megverte áldozatait. Az egyik nőt hosszabbítókábellel megostorozta, egy kiskorú lánynak pedig több csontját is eltörte, és úgy dolgoztatta; neki végül egy kuncsaft segített megszökni.

 A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. Mihály 31 éves és F. Sándor 25 éves abonyi, valamint F. Mihály 50 éves szolnoki lakosok ellen.

A 31 éves férfi 2017 tavaszán szerelmi kapcsolatot színlelt egy lakásotthonban nevelkedő lánynak, aki emiatt hozzá költözött. F. Mihály néhány hét együttélés után megpróbálta rábeszélni barátnőjét, hogy dolgozzon neki prostituáltként, azonban a sértett ebbe nem ment bele. 

Közbiztonság:

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma benyújtotta az Országgyűléshez a köznevelési törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amelynek középpontjában a pedagógusok fokozott védelme áll - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

A törvénymódosítás célja a pedagógusbántalmazás megszüntetése:

Közélet:
Abony   

Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola- Lesodródott az útról és hat méter mély árokba hajtott egy személygépkocsi kedden este Cegléden, a Jászberényi úton. A gépkocsiban egyedül a sofőr utazott, aki önerejéből, sérülések nélkül elhagyta az autót.

Közbiztonság:
Baleset   

 

 

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Orbán Balázs közölte: a kabinet a hétfői kormányülésén döntött arról, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyet ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és véget ér a különleges jogrendi időszak.


    Tájékoztatása szerint a két törvényjavaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. Terveik szerint erről az Országgyűlés két héten belül hozhat döntést, így a veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot június közepén megszűnhet - mutatott rá az államtitkár.
 

Közélet:

A kormány kedd délután terjeszti az Országgyűlés elé a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.

    Kiss Róbert alezredes emlékeztetett: a veszélyhelyzetet március 11-én hirdette ki a kabinet. Mint mondta, a különleges jogrend jelentősen hozzájárult a járvány elleni sikeres védekezéshez, segítségével a kormány és az operatív törzs gyorsan meghozta a védekezéshez szükséges gazdasági, egészségügyi rendvédelmi döntéseket, és gyorsan tudott cselekedni.

Közélet:

Egy saját vállalkozás beindítása, és irányítása sokak álma. Nem is csoda ez, hiszen saját magunk tudjuk beosztani az időnket, azzal foglalkozhatunk, amivel szeretnénk, ráadásul a saját főnökünk is lehetünk egy személyben. Sajnálatos módon azonban nem tekinthető egyszerű feladatnak sem egy saját cég beindítása, sem pedig az üzemeltetése. Nagy szerencséje van annak, akinek nem csak egy jó ötlete van a vállalkozása elindításához, de rendelkezik is akkora tőkével, amivel fedezni tudja majd a várható kiadásokat is. 

Közélet:

Bár egyelőre még csak a napközis táborok sorsáról lehet biztosat tudni, a PEOPLE TEAM nap mint nap arra készül, hogy idén is gyerekzsivaj töltse meg a kecskeméti campust. Normál helyzetben májusban már tömegével érkeznek a jelentkezések, idén azonban sok szülő megvárja a döntéssel a június eleji kormányrendeletet, amelyben hivatalossá válik, milyen formában lehet 2020 nyarán ottalvós táborokat rendezni.

Közélet:
Abony   

Új pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására 18,8 milliárd forintos keretösszeggel
A felhívás olyan kkv-kat támogat, amelyek elkötelezettek termelékenységük növelésére és nyitottak a fejlődésre és technológiai megújulásra, figyelemmel a koronavírus gazdasági hatásai által leginkább sújtott vállalkozások nehézségeire.

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében új pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására 18,8 milliárd forintos keretösszeggel, melyre Budapestről és Pest megyéből pályázni.

Közélet:
Abony   

 

ÚJABB ENYHÍTÉSEK, PEST MEGYE A TÖBBI MEGYÉVEL AZONOS SZABÁLYOK ALÁ ESIK
A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely online sajtótájékoztatón közölte, a Pest megyei koronavírus-fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány.

Közélet:
Első<< Előző73747576777879Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok