Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8089, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző922923924925926927928Következő >>Utolsó

veroniq - 2013.08.06. 15:02

Ma végre nyilvánosságra hozta a szakminisztérium azt a hivatalos listát, melyben az újonnan kinevezett iskolaigazgatók névsora olvasható. Benne két abonyival. Igaz, őket a Cegléd szónál találjuk meg, nyilvánvalóan a tankerület miatt. A Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskolának lett Abonyban új igazgatója, Kavecsánszkiné Pál Erika személyében, miután az eddigi igazgató, Dévainé Kazinczy Sára nem pályázott a posztra. A Bihari János Zeneiskolában nem történt igazgatóváltás, maradt az igazgatónő Bakosné Kocsi Judit, aki szinte az intézményben nőtt fel és már az elmúlt években is bizonyított. Szívvel- lélekkel dolgozik az intézményért, nyilvánvaló, hogy a továbbiakban is ezt teszi majd. Erika, a Gimnázium új igazgatónője helyettesként már átlátta az oktatási intézmény vezetésével járó feladatokat, ős szintén lelkes, a munkájáért élő kiváló szakember. Tudjuk, hogy mindkét iskola jó kezekbe került ismét.

Oktatás:
Abony   

Fia, Acsai Ferenc írta meg nekem a szomorú gyászhírt, mely szerint édesapja ma hajnalban elhunyt. Isten nyugosztalja, mély fájdalommal osztozunk a Család gyászában. Őszinte részvéttel Abony város lakossága, olvasóink és szerkesztőségünk nevében is. 
Kép: Doni megemlékezés napján a Könyvtárban, az év elején
 

Közélet:
Gyász   

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - K. Vanessza (35) siófoki és M. Pál (45) székesfehérvári lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. nyár elejétől vezettek egy, Zamárdi településen működő bordélyházat.

Közbiztonság:

Még csak a hasukon csúsznak-másznak a helyi magánállatkert legújabb lakói. Az alig háromhetes szibériai tigriskölykök szinte az egész napot végigalusszák, csak az etetésekre kelnek fel, ám amint tele a bendőjük, azonnal mély álomba is merülnek.- írja a Blikk. A kölykök egy németországi parkban születtek július 13-án. A helyi szokásoknak megfelelően hamarosan ők is simogathatóak lesznek, ám gondozóik egyelőre még a vendégek türelmét kérik, csak a Blikk olvasóinak mutatjuk meg a kölyköket.

Közélet:

Vádemelési javaslat a legénybúcsús ünneprontó, J. István ellen- Vádemelést javasol a rendőrség egy 29 éves abonyi férfi ellen, aki egy balatonlellei legénybúcsún meglopta alkalmi ismerőseit. A négy sértett július 13-án éjjel az ünneplés hevében behívta magához italozni a férfit, aki vendéglátói jóhiszeműségét kihasználva meglopta őket. Az ünnepron

Közbiztonság:

Heti trafi információk

Augusztus 06. (Kedd)
08:00-12:00 4-es főút Cegléd és Abony között
09:00 - 11:00 Nagykőrös, Kossuth Lajos út
14:00 - 16:00 441. sz. út Nagykőrös és Cegléd között
16:00 - 18:00 441. sz. út Nagykőrös és Kocsér között

Közbiztonság:
Traffipax   

veroniq - 2013.08.05. 17:04

Szolnokon a Motor és Üteg utak menti területen nagy kiterjedésű avar és szárazfű tűzhöz riasztották a tűzoltókat ma délután nem sokkal ½ 2 után. A tűz veszélyeztette a közelben lévő lakóházakat. Az esethez a szolnoki hivatásos tűzoltók 3 gépjárművel vonultak. A tüzet gyors munkával még 14:00 óra előtt sikerült körülhatárolni, így személyi sérülés, anyagi kár nem keletkezett.

Közbiztonság:
Tűzoltó   

veroniq - 2013.08.05. 13:55

Sajnos a térkép nagy mérete miatt nem tökéletse a szkennelés. Kedves Olvasónk, Varga Pál bocsátotta rendelkezésemre az itt látható Pest- Pilis - Solt Kiskun Vármegye térképet. Én nem tudom, és ő sem, hogy ez vajon mikori lehet. Ha valakinek van erről információja, kérem ossza meg velem. Köszönöm! Ha nagyban néznéd, takkints a címre!

Abony retro:
   

 

Ma, ebédelés közben egy kis hírműsort szerettem volna megnézni a televízióban, de megálltam az M1-nél, ahol éppen egy idős roma férfi beszélt. Túlélő. A holocausté. Az adásban elhangzott, hogy mintegy 5-50.000 közé tehető azon magyarországi roma áldozatok száma, akik sohasem tértek vissza a haláltáborokból. Pontos számot soha nem tudnak majd. Mostanában van az „ Emléknap „, augusztus 2-án, 1944-et írtak akkor. Csaknem hetven éve történt.

Közélet:

Én naiv, de természetesen a nemzetet mélyen tisztelő ember azt gondoltam, hogy csak azt lehet nemzetinek nevezni, ami tényleg az, azaz valóban a nemzetet jelképezi. Mert lehet, és kell is, hogy legyen például Nemzeti Színházunk, Nemzeti Múzeumunk, Nemzeti Dalunk, sőt Nemzeti Bankunk is, nem beszélve az ópusztaszeri Nemzeti Emlékhelyünkről... De a nemzeti jelzőt a napi érdekpolitika ne használja feleslegesen! Mert van már itt Nemzeti Erőforrás Minisztérium, nemzeti földalap (lehet, hogy ezt is nagybetűvel kellett volna írni?!), vagy Nemzeti Taxivállalat, de még Nemzeti Trafik, azaz Nemzeti Dohánybolt is, a Nemzeti Vágtáról már nem is beszélve...

Közélet:
Abony   
Első<< Előző922923924925926927928Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok