Már megint nem érte el az abonyi városvezetés ingerküszöbét az Abonyi Lovas Napok című rendezvény. Mondta el lapunknak Jandácsik István, az Abonyi Lovas Klub elnöke. Ez azt jelenti, hogy a város első emberei közül megint nem ment ki a rendezvényre a Vásártérre senki, még vendégnek sem, nem hogy megnyitotta volna a nagyszabású programot, mely két napig tart. Jandácsik István elmondta, hogy viszont volt legény a gáton, aki elfogadta a meghívást. Földi László fideszes országgyűlési képviselő már reggel fél tízkor ott volt és vállalta a program hivatalos megnyitását, majd este a zárást is, hat órakor.
Nem hivatalos ugyan, de mondják: csökken a bűncselekmények száma Abonyban, miután több közismert bűnözőt hűvösre tett a bíróság, a Ceglédi Ügyészséggel karöltve. Megnéztem a bűnügyi ponttérképet és valóban látok némi javulást, de megmondom őszintén, hogy azért ennél jobbra számítottam. A rendőrségi statisztikák lapinformációink szerint jelentősen javultak az év első szakaszában. Viszont arra fel lehet készülni, hogy mivel a Btk. megváltozott, ez romlani fog.
(MTI) - Elindult a 18. Budapest Pride leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer fesztivál keretében szervezett felvonulás szombaton 4 óra után, a Hősök teréről. A menet indulása előtt beborult az ég, mennydörgött és rövid zápor is támadt. Az Andrássy út elején kijelölt gyülekezési terület mintegy kétharmadát töltötték meg a résztvevők, akiknek szivárványszínű zászlókat osztogattak.
Cikkünket a JANIK Autósiskola támogatja.- Sok mindenki életét keseríti meg a Vak Bottyán úron, az Újszászi úthoz közel eső, valóban teljesen kikerülhetetlen kátyú. Mivel eddig is erre hordtam pici gyermekemet reggelente az iskolába, nekem nem volt újdonság.....
A devizahitel-probléma átfogó megoldása politikai akaraton múlik. Az államnak fel kell lépnie a Hitelkárosultak védelmében, a kormánynak közérdekű keresetet kell benyújtania a hibás terméket forgalmazó bankokkal szemben – erősítette meg álláspontját pénteken a Magyar Szociális Fórum. Az emberi és társadalmi jogokért küzdő civil mozgalom helyesnek tartja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádiónyilatkozatában felülvizsgálta eddigi álláspontját, miszerint „Magyarországon Európában egyedülálló módon kisegítették a devizahiteleseket”.
veroniq - 2013.07.05. 19:17
A fővárosi Jobbik-frakció felháborítónak tartja, hogy a Fodor Gábor vezette szélsőséges liberálisok a magyar és a székely nép érzékenységébe gázoló politikai követeléssel álltak elő a köztéri deviancia propagálásának elősegítésére. Fodorék arcátlan módon azt követelik, hogy a történelmi hagyományainkat és a magyarság határok feletti összetartozását kifejező székely zászló mellé a deviáns köztéri homokosvonulás idejére tegyék ki a Városháza épületére a szivárványszínű lobogót is.
Ünnepi beszélgetés Varga Sándor plébániai kormányzóval- A fiatal atya gyönyörűen felújított helyi plébániai épületben fogad és büszkén meséli, mennyi mindent elértek az idő alatt, mely óta szolgálja Jászkarajenő település katolikus közösségét.
Erről számolt be Godó János polgármester örömmel. A legrosszabb helyzetben lévő közutak megjavításra kerültek, közben elkezdték már a földutak rendbe tételét is. Egy pályázaton nyertek hozzá munkagépet. Ha minden jól halad, akkor nyár közepére már az összes földutat rendbe tudják tenni. A polgármester büszke rá, hogy egy földúttal kevesebb van ismét a faluban, mert az Akácfa út lakói összefogtak, saját erőből és önkormányzati segítséggel zúzott kővel borították az utat.
A tűzoltók, a rendőrség kérésére, vasárnap óta kerestek egy eltűnt fiút a Zagyvában. Az eltűnést Jászalsószentgyörgyről jelezték, a tűzoltók több napja csónakkal és a szárazföldön is kutattak utána. Tegnap este fél tizenegykor Jászalsószentgyörgynél az úgynevezett Vadas részen találtak egy holttestet. Kiemeléséhez a jászberényi hivatásos és a jászalsószentgyörgyi önkéntes tűzoltók nyújtottak segítséget. A holttest azonosítását és a haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények