Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8089, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző954955956957958959960Következő >>Utolsó

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a következő tényállás alapján: A vádlott feleségével és közös gyermekükkel Abonyban élt. A vádlott házassága fokozatosan kihűlt, felesége el akart válni tőle, de a vádlott ezt nehezményezte. 2012 augusztusában a vádlott elhatározta, hogy úgy áll bosszút válást kezdeményező feleségén, hogy közös gyermeküket megöli, majd magával is végez.

Közbiztonság:

„Magyarország kitörési pontja a mezőgazdaság”- A mai nap folyamán szavaz az Országgyűlés a tavaly nyáron benyújtott, a jelenlegi földtörvényt alapjaiban átíró tervezet elfogadásáról. Suhajda Krisztián, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője szerint Magyarország egyetlen kitörési pontja a mezőgazdaság lehet, így ha a magyar embereket megfosztják földjeiktől és a spekulánsok kezébe juttatják, akkor az „elveszett”. Semmilyen kompromisszumot nem köthetünk, minden lehetséges eszközzel meg kell védenünk a magyar termőföldet.

Gazdaság:

veroniq - 2013.06.21. 16:29

Programok:

Országjárás címmel új rovatot indított júniusban az M1 közszolgálati csatorna Ma reggel című műsora. Az új rovat vidéki helyszíneket mutat be a nézőknek, akár kedvcsinálóként kulturális eseményekhez, segítve ezzel a belföldi turizmus erősödését. Az Országjárás élő vidéki kapcsolással szólaltat meg helyi szakembereket, kezdeményező közösségeket, közéleti személyiségeket. Hétfőn a stáb Ceglédre látogat.

Közélet:
Cegléd   

Várjuk a polgármester magyarázatát!- Több mint 36 millió forint uniós támogatással tűnt el az a cég, amely Pócs János nyílt politikai támogatásával, a jászapáti polgármester és fideszes országgyűlési képviselő telkén működött. Az NJL Kft. előlegként vette fel a pénzt, ám még a fejlesztés megkezdése előtt megszüntette telephelyét Jászapátin. Most se pénz, se fejlesztés, s persze a pénzért cserébe ígért 50-70 munkahely sincs sehol.

Gazdaság:
MSZP   

SAJTÓKÖZLEMÉNY- Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain -Július 1-je 2001-től a köztisztviselők, 2011-től már a kormánytisztviselők napja is, amely munkaszüneti nap, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai július 1-jén zárva tartanak.

Közélet:

Erre figyelmeztet az a fiatalember, aki tavaly segített abban, hogy elszabadult, bevadult, eresz alá beköltözött méhcsaládokat összeszedjen. Most megint rajzanak. Ha nem bírnak velük, hívják nyugodtan, szívesen segít megint! Váczi József méhész- cím: Abony, Szabadság utca 18- tel.: 70/ 501-5986 

Közélet:
Méh   

Tavaly is gondot okozott, az idén is az, hogy az abonyi strandra az úszótanfolyamra járó gyerekek szülei csak a kapu közelében várakozhatnak ingyen. Ha bemennek, hogy megnézzék csemetéjüket, óránként 440 forintot kérnek tőlük. Igaz, a tanfolyam ideje alatt két alkalommal ingyen lehet megnézni a gyerekeket. Volt, akinek ez újdonság volt. Olvasónk írja felháborodottan: Szia! Elég kellemetlen tapasztalatra tettem szert az abonyi strandon! A kisfiam úszótanfolyamra jár június eleje óta! Kissé félénk temperamentum akivel be kell menni a tanfolyamra és végig ott kell ülni vele és nézni ahogy lelkesen gyakorol!

Citrom-díj:
Abony   

Június 12-én rendezték meg a nagykőrösi kulturális központ színháztermében a Relevé Tánc SE idényzáró gálaműsorát. A különböző korosztályú csoportok ilyenkor adnak számot tudásukról, mutatják be az évközben tanultakat. A táncok között Arany Zsolt, Szeleczki Ádám és Szeleczki Dávid, valamint az X-faktorból megismert Molnár Szulita produkciói szórakoztatták a megjelenteket.

Kultúra:

Végre „ kitört „ a szünidő, a gyerekek és a pedagógusok már megérdemelt pihenőjüket töltik. A tanév utolsó hetében azonban még több osztállyal is történt valami igazán kellemes Abonyban. 

Közélet:
INNOVEN   
Első<< Előző954955956957958959960Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok