Az alábbiakban Rieger Armin edző évértékelőjét olvashatják.- A KID FC felnőtt és ifi csapatai a múlt héten egy barátságos mérkőzéssel befejezték a bajnokságot. Mindkettő csapat a 6. helyen végzett. A felnőtt csapatnak 30 mérkőzésen sikerült 48 pontot (15 győzelem, 3 döntetlen, 12 vereség) összegyűjteni. A gólarány tükrözi azt, hogy hol voltak a problémák.
A magyarok fele helyesli az azonos neműek élettársi kapcsolatának törvényes elismerését, de azzal, hogy házasságot kössenek ennél kevesebben, háromtizednyien értenek egyet. Honfitársaink a kutatásban résztvevő 16 ország átlagánál kevésbé elfogadóak a homoszexuálisokkal kapcsolatban, ugyanis az élettársi kapcsolatok esetében 73 százalékos, a házasság esetében 52 százalékos a támogatók aránya. A hazai lakosság négytizede egyetért azzal, hogy a melegek, leszbikusok örökbe fogadhassanak, vállalhassanak gyermeket.
Kos: 03.21- 04.20
A héten, amit nagyon szeretne, megvásárolni megteheti, mert összejön a pénze. Kevesebbet dolgozzon, egészsége kevesebbet bír a szokottnál. Munkatársaira tekintsen úgy, mintha munkaköri leírás lenne, ezzel sikerül elkerülnie a konfliktust.
Ellike nevű kedves olvasónk egy egykori „ újsággal „ örvendeztetett meg bennünket, mely bő 43 éves. Az oldalakat akkor még stencilezték, így jutott el a kiadvány minden háztartásba, két oldalon. Azt nem tudjuk pontosan, hogy a kiadó ki volt, mert a dokumentumon nem szerepel, igaz akkor még mások voltak a törvények. Nos, érdemes elolvasni, hogy 43 évvel ezelőtt mi is történt városunkban, és mi mennyibe került akkor. Az egyik ovi – gondolom a Tószegi úti Szivárvány óvoda- például akkor épült, 75 férőhelyes volt, költsége 3 millió forint.
Előző cikkünkben, mely ide kattintva elérhető, megírtuk, hogy az abonyi D. Gézát ismét elkapták. Ezúttal a rendőrségi közlemény szerint, mely a www.police.hu-n található egy 73 éves idős néni nyakából tépett le egy arany nyakláncot Szolnokon. Géza pár hónapja 30 napig házi őrizetben volt, mert Abonyban kerékpárt lopott. Írásunk megjelenését követően pár óra elteltével D. Géza édesanyja telefonon hívott fel és követelte, hogy a fiáról szóló cikket távolítsam el a honlapról. Közöltem vele, hogy ez egy hivatalos rendőrségi közlemény és eszem ágában sincsen onnan levenni. A visszaeső, alig 18 éves fiatalember anyukája közölte, hogy a rendőrségi hírt is köteles vagyok levenni, és ő mindent tud rólam és meg is írja. Közölte, ha nem szedem le a fiáról közzétett hírt, akkor feljelent. Mondtam neki, hogy természetesen állok elébe, tegye meg. Nincs miért törölnöm a cikket, tekintettel arra, hogy nem sért személyiségi jogokat.
veroniq - 2013.06.17. 13:59
D. Géza ismét lecsapott..... Ezúttal előzetesbe került. Lapinformációink szerint korábban kerékpárt lopott, akkor 30 napig volt háziőrizetben. Erről mi is beszámoltunk. Akkor még kevesebbel is megúszta. Valószínű, hogy most nem engedik ki.- Elfogták a szolnoki nyomozók azt az férfit, aki egy idős asszony nyakából egy kapualjban tépte ki a nyakláncot. A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen indított eljárást lopás bűntett elkövetésének magalapozott gyanúja miatt.
Nagyon kellemes hangulatban zajlott le a Szépség, Egészség Klub júniusi programja a könyvtárban. A klubvezetőtől Lőrinczyné Lukács Orsitól megtudtuk, hogy már Budapesten is felkérte egy női klub, hogy tartson nekik előadást szépségápolás témában, aminek Orsi örömmel tesz eleget. Szívesen segít hölgyeknek abban, hogy megtalálják mind azt a szépséget, ami bennük van és, ezt érvényesíteni tudják. Így a Magyarországi Üzletasszonyok Egyesülete, a ceglédi klub és az abonyi Szépség, Egészség Klub mellett itt is fog előadást tartani.
Ha valaki véletlenül tudja, hogy mi lehet ez, kérem írjon nekem ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu- Olvasónk: Kedves Veronika! Egy kérdéssel fordulnék hozzád/hozzátok. Mi lehetett az az idegtépő zaj tegnap este 8-fél 9 felé a Tesco környékén? A párommal ott töltöttük a délutáni pihenőnket, de az a borzalmas zaj elüldözött minket, szinte belerágta magát az ember agyába. Csak tippelni tudtunk, hogy vagy a Tesco-ból jön vagy a szivattyúházból (vagy mi is az ott a tó mellett). Ha sikerülne kideríteni, nagyon érdekelne a válasz.
Olvasónk elmondta, hogy a Vasút út egyik házában pénteken este, június 14-én tűz ütött ki. Az ingatlant az ott élő elhunyt idős néni a Református Egyháznak adományozta végrendeletében. A lángokat a tűzoltóknak sikerült megfékezniük.
Velencében már papírkoporsóben temetkeznek, legalábbis az MTI híre szerint. Nálunk egy egy új dolog. A gyártó szerint gusztusosan feliratozható. Az országos média azért állt most elő mindezzel, mert a temetkezésről szóló jogszabályok megváltoznak. Lehetséges, hogy az önkormányzati temetések, szociális alapon szervezett ceremóniák alkalmával takarékosságból ilyenbe temetik majd az elhunytat....