Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8089, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző964965966967968969970Következő >>Utolsó

Az alábbiakban Antalné Nagy Magdolna megemlékezésének szövegét olvashatják. Tisztelt Emlékezők! Köszöntöm a megemlékezés résztvevőit, köszönöm, hogy itt vannak velünk, hogy együtt emlékezünk nemzetünk talán legnagyobb tragédiájára. Az Országgyűlés 2010. május 31-én elfogadta, hogy a nemzeti összetartozás emléknapjaként tartsuk számon az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját, június 4-ét.

Közélet:
Trianon   

Ez jutott eszembe, amikor az olvasónk által küldött képeket nézegettem. Néhány évvel ezelőtt végre szilárd burkolattal látták el a Csiky Gergely utcát. Ám, ahogyan az a képeinken is jól látszik, nem a terveknek megfelelően sikeredett, mert hiába van az utcában csapadék vízelvezető csatorna, azon megáll az esőlé.... Nos, jöttek és garanciális javításokat végeznek rajta, de ez fajta albizésnek fest. Kitettek oda táblákat is, mely hirdeti, hogy folyik a munka.

Citrom-díj:
Abony   

veroniq - 2013.06.07. 16:48

„ Haza sok van de magyar nemzet csak egy, s a világon bárhol élő magyarság összetartozik, határtalanul” - Ennek a gondolatnak a jegyében vettünk részt, immár másodszor, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. HATÁRTALANUL! Programigazgatóság által kiírt pályázaton nyert támogatással egy Erdélyi utazáson. A BGA-12-HA-01-0457. pályázaton összesen 1 599 750 forintot nyertünk el a hetedik osztályosaink utaztatására. Az évfolyamon tanulók egyharmada hátrányos helyzetű. Számukra ez az utazás másként nem valósulhatott volna meg. Ezek a gyerekek magatartásukkal, szorgalmukkal, iskolai teljesítményükkel mindig hozzájárulnak az iskola jó hírnevének növeléséhez, legyen szó akár sportról, akár kulturális tevékenységről.

Oktatás:
Somogyi   

Hozza ki Ön is a legolcsóbban!

Reklám:
Abony   

Remek hír az állattartóknak!

Szója akció a Purinában!

165 Ft/kg

Ugyanitt a premixek is 10 %

kedvezménnyel kaphatók!

Purina takarmányáruház, Abony, Tószegi út 63.

tel.: 53 363 906, 20 535 22 85

Reklám:

veroniq - 2013.06.07. 16:42

Május 26-án délelőtt 10 órától Abonyban a Szent István Katolikus templomban 26 kisgyermek újította meg keresztségi fogadalmát – amelyet egykor szüleik, keresztszüleik tettek helyettük – és lett elsőáldozó a katolikus egyházközségben. Első szentgyónásukat követően izgalommal várták a Jézussal való találkozást. Az ünnepi eseményre hosszas hitoktatói felkészítés mellett jutottak el a gyerekek. Az elsőáldozás Istennel való találkozás, az utolsó vacsora emlékezete, s egy lépés előbbre.

Közélet:
Abony   

Abony még tag.... - Mint már beszámoltunk róla, volt egy szándéka és egyben törvény adta lehetősége Nagykőrös város képviselő testületének arra, hogy kilépjen a Dél- Pest Megyei Kistérségi Társulásból. Az idő eljött, a Fidesz -es többség ezt megszavazta, elsőként a 15 települést tömörítő egységből. Kiléptek. Földi László társulási elnök, országgyűlési képviselő lapunknak adott exkluzív villáminterjújában elmondta, hogy nem tud arról, hogy bármelyik más települést foglalkoztatná a gondolat, hogy kilépjen.

Politika:

Képünk csak illusztráció! -  Az egyik nagykőrösi fogyatékosokat ellátó intézményből szökött meg az a hölgy, aki május 30-án felülről teljesen meztelenül csöngetett be egy házba. Az igencsak meglepett tulajdonostól melltartót akart kérni, ám ő inkább a rendőrséget értesítette. A kiérkező rendőrjárőr hamar azonosította a zavartan viselkedő nőt, akit ezt követően visszaszállítottak az otthonául szolgáló intézménybe. – HH -

Közbiztonság:

A társadalmi megújulás érdekében széleskörű és intenzív együttműködésre van szükség az önkormányzatok és a civil szervezetek között. Kiemelt cél a családok helyzetének javítása, valamint a belső kohézió, a megyei identitás erősítése. Pest megye területfejlesztési koncepciója három általános célt fogalmazott meg, amely alapját képezi a következő évtizedekre érvényes jövőképnek, és leírja az odavezető utat: az egyik a gazdaság dinamizálása, a másik a térszerkezet fejlesztése és kiegyensúlyozása, míg a harmadik, s talán a legfontosabb, a társadalmi megújulás célkitűzése. 

Közélet:
Programok:
Első<< Előző964965966967968969970Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok