A két bécsi döntés (1938. nov. 2. és 1940. aug. 30.), majd a kassai, munkácsi és rahói légi provokáció – súlyos ember-és anyagi áldozattal, a jelentősen megnőtt területű (93.073-ról 171.933 km2–re) hazánkat is belevitte a II. világháborúba. A határainkhoz egyre közelebb került háború borzalmai előrevetítették a tragédiák sorát. Hogy abban könnyen vagy nehezen elkerülhető lett volna-e a részvétel, vitathatónak látszik. De… (kiki történelmi tudása-tudatlansága, világnézeti-politikai ízlése szerint) dönti el e mondat folytatását.
A jelek nem voltak jók, hiszen a Kárpátalján és Délvidéken a bevonulás nem is ment békésen, de a lengyel menekültek beszámolói sem adtak okot optimizmusra a németekkel kapcsolatban. Aratott a halál szerte Európában. Magyarország is tehát „lassan” hadba lépett, előbb Kelet-Lengyelország, Fehéroroszország, Kelet-Ukrajna területén megszálló erőkkel vett részt az ország, majd tevőlegesen a fronton. A nyári transzponálások a Don vidékére 1941-ben, intő jelek lehettek volna… Ezek a kezdeti „kis csetepaték” Ukrajnában sem akármilyen emberveszteséggel jártak. A II. hadseregnek a nehezen védhető arcvonalban, a meanderező (kacskaringós) medrű folyó, a Don mentén mintegy 200 km-es hosszban volt a fontvonala. Miközben a szovjet felderítés nagyon jól végezte munkáját, amiben a fiatal partizánnőknek nem kis szerep jutott – édesapám elmondása szerint is… 1943. január 10-én a Don túlpartja felől egyre hangosabb készülődés zaja hallatszott át, a sítalpas magyar felderítők még elmentek, de nagy részük már nem jött vissza. A magyar hadsereg pedig nem rendelkezett komoly nehéztüzérséggel, a Cramer-hadtest pedig nem segítette…
Január 12-én és január 14-én az urivi és scsucsjei hídfőnél pokoli támadást kapott a magyar haderő. Családi hagyományból is tudom, mekkora túlerővel álltak szembe a magyar katonák, apám akkor a némileg hátrább vont munkaszolgálatos alakulatban lévén, valamit tudott menteni szerencsétlen helyzetén. Megúszta a pusztulást, haza is tért a pokolból, de milyen sokan viszont ott maradtak a porhó takarta hófehér paplan alatt. 125 ezer katona és munkaszolgálatos volt a hadsereg vesztesége. 50 ezer fő hősi halott, ezek közül 26-27 ezer magyar a hídfőcsatákban veszett el, 20-25 ezer pedig a totális frontáttörés alatt. 30 ezer (minimum) fő került hadifogságba és 40-45 ezer fő súlyosan sebesülten csak részben jutott el a kijevi központi katonai kórházakba. Mindez tovább növelte a halottaink számát.
Írta: Dr. Surányi Dezső, Ceglédi Panoráma, Katt ide a továbbiak elolvasásához: http://www.panorama-online.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1132&catid=60&Itemid=104