Február 12-én került sor a hónap elején visszakapott Jászkarajenői Rendőrőrs ünnepélyes felavatására. A helyiek és a környékbeli települések lakói már nagyon várták ezt, hiszen a közbiztonság állapota kritikussá vált, és mindennapossá váltak a zavaró lopások, betörések. Az őrs parancsnoka Weigel Harri főhadnagy lett, tizenketten dolgoznak itt a lakosságért. Törtel, Jászkarajenő és Kőröstetétlen települések vezetői közösen lobbiztak azért, hogy régi álmuk valóra váljon. Az önkormányzatok biztosították az anyagi hátterét az épület felújításának, mely mindenben megfelel a mai modern kor követelményeinek. Palya István polgármester az avatón újabb jó hírrel tudott szolgálni, mert a helyi önkormányzat három szolgálati lakást is felajánlott a rendőrség munkatársainak. Egyébként ez az őrsavató nem egyedi Pest megyében, mert az idei év első felében kilenc új, alosztály jogállású rendőrőrs (Acsa, Budakalász, Dunavarsány, Isaszeg, Jászkarajenő, Kiskunlacháza, Letkés, Ócsa, Zsámbék) kezdi meg működösét.
Dr. Mihály István rendőr dandártábornok, Pest Megyei Rendőrfőkapitány: „ A közbiztonság az infrastruktúra része, ez egy termék, mely előállítható. Fontos a település megítélése szempontjából. Megvan az elhatározás és a jogszabályi környezet, a lakosság egyre hangosabban, nagyobb intenzitással hallatja a hangját. Ezért azt üzenem, hogy aki nem ért egyet a szabályok és a törvények betartásával, az semmi jóra nem számíthat! Fontos, hogy a lakosság biztonságérzete legyen jó, szeressenek itt lakni és dolgozni az emberek. Nem a statisztika számít. Remélem, hogy a holland turisták is visszatalálnak a térségbe. Megyeszerte a következő időben nyolc ilyen egységet avatunk fel. Erősíteni, stabilizálni szeretnénk a közbiztonságot! „
Palya István polgármester, Jászkarajenő: „ Olyan most a helyzet, mint a törökdúlás után, amikor elnéptelenedett a környék! A tanyákat még a külföldi tulajdonosok is elhagyták a folyamatos betörések miatt. Nem érezte magát biztonságban a lakosság, nem tudták másnap mire ébrednek. Mindent vittek, állatokat, takarmányt, fát. Csakis akkor lehet fellendülés egy településen, ha jó a közbiztonság. Amíg nem, addig nem jön ide egyetlen befektető sem. Ez egy mérföldkő a települések életében, nagyon sokat várunk ettől. „
Ünnepi beszédében Czira Szabolcs országgyűlési képviselő kihangsúlyozta, hogy az SZDSZ sajnos annak idején Kuncze Gábor, majd később az MSZP Lamperth Mónika belügyminiszter vezetésével új fogalmat vezetett be, ez a megélhetési bűnözés. Ez adott alkalmat arra, hogy ne tudják a rendőrök véghezvinni azt, amit a szakmai követelmények diktáltak volna. „ A betörők, tolvajok feloldozást nyertek, 2007-ben a Gyurcsány kormány idején elvették a Jászkarajenői Rendőrőrsöt. Többször próbálkoztak a polgármesterek a visszaállítással, de csak 2010-ben vett más irányt az ország. Egyre jobban félnek az idősek, elbizonytalanodnak. A helyi polgármesterek többször megkerestek, elindítottuk a folyamatot, megpróbáltam mindenben segíteni. Visszakapták a települések, ami korábban az övék volt. Ez egy jelkép számomra, maga az épület és a benne szolgálatot teljesítők is, a remény szimbóluma. „- mondta Czira Szabolcs
Földi László országgyűlési képviselő: „ Nagyon örülök, fontos, hogy a lakosság közelében legyenek a rendőrök, kívánom, hogy lakják be az épületet, legyenek otthon a rendőrök, hogy az itt élők biztonsága növekedjék. „
Oberling József rendőr ezredes, főtanácsos: „ Jó munkát kívánok rendőreinknek. A kollégáknak azt szeretném mondani, ha jól dolgoznak, akkor hálás lesz a lakosság, hálás lesz a polgármester és a rendőrség megítélése pozitív lesz. Mi ezt a minisztériumban nem tudjuk elérni! Erre csakis Önök képesek! „
A beszédek után a szalagot Ambrus Zoltán alezredessel, korábbi Ceglédi Rendőrkapitánnyal közösen vágták át, aki nagyon sokat tett az őrs újbóli kialakításának érdekében. Az épületet megáldotta Varga Sándor plébániai kormányzó, valamint Sőreg Norbert plébános.
Szerkesztőségünk és olvasóink nevében is eredményes munkát kívánunk az új rendőrőrs dolgozóinak!
Lőrinczy Veronika