Az Abony KC férfi csapatai április 27-én, szombaton a Tökölt fogadták hazai pályán Abony Városi Sportcsarnokában. Már az ifik is nagyon izgalmas mérkőzést játszottak, ők ikszeltek, 29: 29 lett a végeredmény. Az edző, Nagy Attila a vége előtt pár másodperccel sajnos elvesztette a fejét és megakadályozta a labda eldobását, vagyis elvette a kerek tárgyat, ezért piros lappal „ jutalmazták „ a bírók. A felnőtt mérkőzés elején derült ki, hogy Nagy Attila, aki a felnőtt csapat meghatározó játékosa, nem játszhat a piros lap miatt, de nem is ülhet oda a kispadra, hogy edzőként segítse csapattársait. Mindenki azt gondolta, hogy ilyen előzmények után főleg bukta lesz a bajnokság negyedik helyén álló Tököl ellen a férfi felnőtt mérkőzés. Attila felment a lelátóra, és elkezdődött az összecsapás. A Tököl a győzelem biztos tudatában lépett pályára, de legnagyobb meglepetésükre, az Abony tündökölni kezdett már az első félidő elején.
„ Én ezt egyszerűen nem hiszem el! „- csak ennyit lehetett hallani az ellenfél kispadja felől. A Tököl nem mellesleg képzett, rutinos, jó kondícióban lévő játékosokból álló, ám nem túlzottan gyors csapat. Ez utóbbit sikerült az Abonynak kihasználnia, remek védekezést produkálva. Gyönyörű egyéni megoldások mellett remek csapatmunka jellemezte a játékot. Az ellenfél viszonylag sportszerűen viselte, hogy a helyiek alázzák őket. Igaz, több kemény ütés is érte az abonyiakat, de jóslatom nem teljesedett be, mert azt hittem, verekedés lesz a vége. Később az indulatok is lecsitultak, talán feladta az ellenfél.
Minden abonyi játékos, a hibái ellenére is parádésat alkotott, végre igazi csapatszellemben küzdötték végig a két félidőt. Egymást megtapsolva, lelkesítve szárnyaltak. Ez egy lélektani mérkőzés lehet, hiszen végre el kell tudniuk hinni az abonyiaknak, hogy mindenre képesek, mert kiváló játékosokból álló csapat az, amiről beszélünk. Hogy miért nyertünk mégis 20: 14-es félidőt követően 39:28-ra? Mert kiválóan védekeztek, figyeltek egymásra, szép megoldásokat választottak, és nagyon muszáj is volt már…..
Nem kéne kiesni, nagyon nem kellene, mert az abonyi kézilabda annál jóval magasabb színvonalú. A meccs végén csupa mosolygós arcot láttam, „ kisfiam „ is büszkén, tőle ritkán látott ellazult, boldog mosollyal örvendezett a maga 196 cm-jével. Igaz, volt, aki megkönnyezte ezt a győzelmet, de legalábbis meghatódott rajta. Mindenre képes ez a csapat, a rutinos rókákkal, az ifjoncokkal. A magasztos győzelemre és persze az érthetetlen vereségre is. Még három meccsük van hátra a szezon végéig, a Dunaharasztit itthon fogadjuk, kétszer megyünk még idegenbe. Ha ilyen kiváló lesz a védekezés, mindenkit meglephetünk, nem lesz kérdéses az, hogy ki lesz a győztes. Hinni kell és bízni… mint ahogyan a „ háttérember „, Petrezselyem Attila is teszi, aki ugyan nem volt jelen a mérkőzésen, de az ellenfél elleni felkészülésben már szerepet játszott.
LŐVE