Az alábbiakban Antalné Nagy Magdolna megemlékezésének szövegét olvashatják. Tisztelt Emlékezők! Köszöntöm a megemlékezés résztvevőit, köszönöm, hogy itt vannak velünk, hogy együtt emlékezünk nemzetünk talán legnagyobb tragédiájára. Az Országgyűlés 2010. május 31-én elfogadta, hogy a nemzeti összetartozás emléknapjaként tartsuk számon az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját, június 4-ét.
Trianon. Ez a szó a magyar fül számára az igazságtalanságot, az elkeseredettséget, és a tehetetlen szomorúságot jelképezi! Némelyeknél a kifejezés a jogos düh szimbóluma is! Ugyanis 1920. június 4 -én, az első világháború végső lezárása során a győztes nyugat-európai nagyhatalmak a vesztesként kezelt Magyarországra kegyetlen és igazságtalan békét kényszerítettek!
Elvették tőlünk egykoron nagy és erős országunk több mint kétharmadát! Ezzel kettészakították nemzetünket, mivel több, mint 3 millió honfitársunk az új határokon kívül rekedt. De hogyan és miért került sor, erre a számunkra tragikus lépésre?
A diktátum szervesen illeszkedett a más vesztes hatalmakkal kötött békeszerződések sorába. Az első világháborút ugyanis több békekötés zárta le, melyeket összefoglaló néven hívunk "Párizs környéki békéknek". Ezek újraszabták Európa térképét, például az Osztrák-Magyar Monarchia helyén új államok jelentek meg - Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén királyság - újra létrejött Lengyelország, illetve megjelentek a baltikumi kisállamok (Észtország, Lettország, Litvánia). Mindezek mellet új határok jöttek létre a Balkánon is. A 6 békekötés a következő volt: versaillesi béke, saint-germaint-i béke, neuilly-i béke, trianoni béke, sevresi és a lousanne-i béke.
Ám valamennyi békekötés közt a magyarokkal aláírt szerződés volt a legszigorúbb és legigazságtalanabb. Megbüntetett" egy egész nemzetet, több mint három millió magyar életét megpecsételve, és további generációk sorát évszázadokra megbélyegezve. Trianon ugyan a magyar fül számára az egyik leggyűlöltebb szó, ám ugyanakkor a dac és összetartozás szimbóluma is. Bár az erősebb jogán 1920-ban eltiporhattak minket, a magyarság mégis bizonyította - és bizonyítja máig - semmilyen szerződés, vagy igazságtalan dokumentum nem szakíthatja szét a magyarság ezer éves együvé tartozásának érzését!
A győztes antant nagyhatalmak Magyarországgal 1920. június 4-én kötötték meg a trianoni békét, a versaillesi Nagy-Trianon kastélyban. A békediktátumot a világháborúban győztes Antant hatalmak részéről Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország képviselői írták alá, míg a háborúban vesztes Magyarország részéről - a Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei - Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter látták el kézjegyükkel. A példátlanul felelőtlen szerződés népünkre erőltetése, a magyar nemzet történelmének egyik legigazságtalanabb módon létrehozott, és legtragikusabb következményekkel járó eseménye volt. A diktátum révén ugyanis 1920-ban mintegy 3,2 millió magyar került külföldi országok területére. Országgyűlésünk 2010. május 31 -én a diktátum aláírásának napját - vagyis június 4-ét - a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
A békediktátum előzményei
A magyarokkal kötött béke a törökhöz hasonlóan kivételt képezett a békekötések sorában, mivel Magyarországon a háború után nem voltak alkalmas állapotok a békeszerződés aláírására. Az őszirózsás forradalom után ugyanis, 1919. március 21-én a tanácsköztársaság időszaka következett, melynek alig több mint 4 hónapja alatt a kommunista vezetés megkísérelte visszaszorítani az országot több irányból elözönlő, és Magyarország kivérzett helyzetét kihasználó szerb, csehszlovák és román csapatokat. A békekötést szorgalmazó, de egy új kommunista állam kialakulását már ellenző Antant, ekkor támogatni kezdte a magyar földre jogtalanul betörő csapatokat, aminek eredményeképp a Magyar Tanácsköztársaság végül 1919. augusztus elsején elbukott. Az ezt követő hónapokban Magyarországon bizonytalan politikai helyzet alakult ki, így az Antant megint nem tudta megfelelő legitimitású magyar vezetéssel aláíratni az első világháborút lezáró békét.
Végül a nyugati hatalmak egy brit diplomatát - George Clerket – voltak kénytelenek Magyarországra küldeni annak érdekében, hogy segítsék egy legitim magyar államrend létrehozását. Clerk az egyetlen tényleges hatalommal bíró katonai parancsnokkal, Horthy Miklóssal kezdett tárgyalásokat, aminek eredményeképp végül megszületett egy új és a nyugat által is elfogadható magyar alkotmányos rendszer. Ennek élén 1920. március elsejétől Horthy Miklós kormányzóként állhatott, de garantálnia és biztosítania kellett a Trianoni béke haladéktalan aláírását.
A magyar országgyűlés küldöttséget menesztett a békeszerződés véglegesítése előtti tárgyalásokra. A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba. Az állomáson Henry alezredes, a Magyar Békeküldöttséghez beosztott katonai misszió főnöke fogadta az érkezőket, gróf Apponyi Albert, gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pál küldöttet. Teleki magával hozta a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló térképét, amelyen piros színnel jelölte a magyarságot. Innen az elnevezés: „a vörös térkép”. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián.
1920. január 15 –én délután 3 órakor megjelent a Főtanács előtt a magyar küldöttség, a Főtanács gróf Apponyinak azt a kérését, hogy Magyarország helyzetéről szóbeli előadást tarthasson, egyhangúlag elfogadta (gróf Apponyi szóbeli tárgyalást és nem előadást kért).
1920. január 16-án gróf Apponyi Albert megtartotta a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét” angol, francia és olasz nyelven.
„Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen õ az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.”
Ezzel a beszéddel gróf Apponyi nemcsak személyes sikert ért el, hanem úgy formai, mint tartalmi tekintetben tökéletes érvei szemmel láthatólag mély hatást tettek a jelenlevőkre. Clemenceau kikötése ellenére, hogy gróf Apponyi előadását szóbeli vita nem követheti, Lloyd George szót kért és kérdést intézett az elszakítandó területeken levő magyarság helyzetére és számarányára vonatkozólag. Gróf Apponyi erre a kérdésre gróf Teleki nemzetiségi térképének bemutatásával és megmagyarázásával adott feleletet. Eközben a többi antantállam képviselői körül állották őket és nagy érdekkel hallgatták a gróf Apponyi és Lloyd George között folytatott eszmecserét. A térkép és beszéd hatása az volt, hogy a világsajtó a legtávolabbi országokban is kénytelen volt a népek öntudatába belevinni az idegen iga alá jutó 3 400 000 magyar sorsának problémáját. A meghallgatás után gróf Apponyi január 18-án a delegáció tagjaival elindult Budapestre.
Február 12-én a békeküldöttség Budapestre utazott tagjai visszatértek Neuillybe. Február 15-én gróf Apponyi még egy kísérletet tett szóbeli tárgyalások elérésére, de eredménytelenül, majd a békeküldöttséggel március 31-én visszatért Budapestre.
Tehát hiába hangzottak el észérvek és logikus, józan indoklások, hiába volt Apponyi meggyőző beszéde január 16 –án, az Antant ragaszkodott az eredeti, esztelen és megdöbbentően súlyos határmódosításokhoz.
Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia alapvetően Magyarország területi integritásának megőrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva.
Apponyi Albert vezette küldöttség, május 19 –én mondott le. Május 21-én Praznovszky követ átadta Versailles-ban Henry alezredesnek a békeküldöttség lemondását és a magyar kormány válaszát. Május 23-án Millerand francia miniszterelnök értesítette Praznovszky követet, hogy az aláírás Versailles-ban, a Grand Trianon kastély nagytermében, június hó 4-én fog végbemenni. Egyszersmind kifejezte azt a kívánságát, hogy az aláírók a kormány tagjai legyenek.
A trianoni békediktátumot végül az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja – a már említett Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter - 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írta alá. Az igazságtalan szerződést aláíró magyar kormány hamarosan lemondott. 1920. június 4-én, délelőtt tíz óra Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat. A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.
A békediktátum
A diktátum a többi vesztes féllel megkötött szerződéshez hasonlóan három rendelkezési körben tartalmazott súlyos "büntetést" és korlátozást. Az első és legsúlyosabb, az ország területének megcsonkítása, - vagyis a határrendezés volt - a másodikat a jóvátétel kiszabása, a harmadikat pedig hazánk fegyverese erőinek korlátozása jelentette.
A diktátum legnagyobb jelentőséggel bíró részében mindenfajta hozzáértést, igazságos mérlegelést, vagy józanságot nélkülöző egyoldalú döntéssel, példátlan részrehajlással és nemzetünk iránti rosszindulattal Magyarország az alábbi területeket veszítette el:
Erdély és jelentős területek Romániához kerültek: 1,6 millió fő.
Kárpátalja, Felvidék, Csallóköz Csehszlovákiához került: 1 millió fő.
A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett a Szerémség, Bácska és a Bánság, Muraköz és a Muravidék : 0,5 millió fő.
Nyugaton egy sáv Ausztriához került, ahol később az új területekből Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre. 70 ezer fő.
Fiume (mai neve: Rijeka) városa is a magyar Szent Korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták.
A trianoni béke következményei:
A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.
1920. június 4. Aláírják a Magyarországgal kötött békeszerződést a Versailles-i Kis-Trianon palotában. Törvényesíti Nyugat-Magyarország, a Felvidék, Erdély, a Délvidék és Horvátország elszakítását, az ország haderejének létszámát 35 ezer főre korlátozza, megtiltja az általános hadkötelezettséget, korlátozza a fegyvergyártást, kötelezi Magyarországot az általa okozott háborús károk megtérítésére, később megállapítandó jóvátétel formájában, a nemzetközi kereskedelemben a legnagyobb kedvezmény elvét köteles biztosítani a győztes hatalmaknak, a békeszerződés pontjainak betartását az e célból Magyarországba küldött katonai ellenőrző bizottság végzi........ Az aláírás percében a békeszerződés elleni tiltakozásul megkondulnak a harangok, a közlekedés leáll 10 percre, bezárják az üzleteket, iskolákat, az egyetemeket, a Területvédő Liga tüntetést szervez.
1920. június. A védőligák szövetsége pályázatot hirdet az ország régi határainak visszaállítására buzdító ima és jelmondat megírására. A bíráló bizottság elnöke Rákosi Jenő. Papp-Váry Elemérné díjnyertes imája: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában, ámen". A díjnyertes jelmondat: "Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország".
93 év telt el azóta. Nemzeti közösségünk számára mindig is lelkiismereti kérdés volt, hogyan gyógyítsuk be a sebet, amit a nemzet testén ez a diktátum okozott.
Kosztolányi Dezső költőnk így ír:
„Szülőföldemnek bús határa, hajh,
elér-e e még a bánat és sóhaj?”
A magyar szív és a szó léte, öröme mindannyiunk szabad hitvallása, amit nem köthetnek gúzsba, sem hatalmak, sem határok. A magyar nép határtalanul él mindenki szívében.
Emeljük fel fejünk, egyenesítsük ki derekunkat, s emlékezzünk szabad lélekkel minden év június 4. napján, erre a nemzetünket egyben tartó erőre, hitre amely rendre velünk volt Rákóczi katonáiként, 1848 honvédjeiként, s 1956 szabadságharcosaiként.
Egy Juhász Gyula idézettel zárom a mai megemlékezést.
„Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá…”
Isten óvja Önöket!
Isten óvja Magyarországot!
2013. június 4.
Antalné Nagy Magdolna
0 Hozzászólás
