Tegnap megvilágosodtam: jelentősen növekedni fog a dohánytermékek eladásából származó összbevétel az országban. Hogy mire alapozom mindezt? Nos, leírom, bár nem egyszerű. Dohányzom. Nem dugiban, nem félve, nem titkosan, csak úgy magától értetődően. Mert megszoktam, a mozdulatot, a szertartást. Egy milis hosszú cigit vásárolok, a lehető leggyengébbet, a mi másnak, a nikotin kemény rabjainak csak hegyi levegő, és kín…. Nem fújom másokra a füstöt, betartom az írott és íratlan szabályokat. Nem buzdítok senkit sem arra, hogy gyújtson rá, különösen nem kiskorúakat vagy gyerekeket. Nem mondom, hogy milyen jó, nem gyújtok rá dugiban olyan helyeken, ahol nem lehet. Csak egyszerűen dohányzom, mert szeretek dohányozni, én ilyen vagyok. Eddig is ott vásároltuk meg a cigimet, ahol most is megteszem. Nem én változtam, hanem a hely maga. Erősen.
Már nem jöhet be velem egy forró csokira a kisfiam. Az autóban vár, hogy hozzak neki elvitelre. A dohánybolt egy vendéglátóipari egység tulajdonképpen. Mivel azt mondják a TV-ben, hogy be kell csukni az ajtót, nehogy ( juj ) belássanak oda a 18 éven aluliak, kizárom a gyerekemet, míg bemegyek cigiért. Pedig nagyon szereti Laci bácsit. De megérti, a buta és bugyuta felnőtteket. Azt, hogy hoznak barom, értelmetlen szabályokat. Egyre többet. Megbüntetik azt a trafikost, aki nyitva hagyja az ajtót, mert esetleg a 18-as karika alatt lévők megpillanthatják a portékákat. Nonszensz. Pedig van mit nézegetni.
Szilárd meggyőződésem, hogy ennyi gyönyörű, különféle, fogyasztásra csábító, mesebeli csomagolással ellátott fajtaválasztékot, mint most a trafikokban, sehol sem láthattunk korábban. Bámulatra méltó. Ezek után olyan termékeket is vesznek majd, amit eddig nem. Ezek után olyanok is elcsábulnak, akik eddig nem. Én is vettem valamit, amit eddig nem. Tubákot, jó, félét, mert nem tudtam, milyen az. Ánizsos, mentolos. Régen, hajdanán is tubákoltak. Férfiak és nők. Menő volt. Most megint lehet, hogy az lesz….
Hallom ám a remek hírt. Egy 16 éves beépített álvásárló lebuktatott három trafikot. A NAV küldte, adtak neki cigit. Lehet, hogy el volt maszkírozva is kicsit, hogy öregebbnek tűnjön. Ez kivédhetetlen. Az idegenektől ezek után már kérik a személyit az okosabb trafikosok. Most jön a huncutkodás, a különféle hatóságok perverz játéka. Miközben a dohányeladás soha nem látott magasságokba szökell pár hónapon belül…. Mert olyan szépek, olyan jók azok a bizonyos dobozocskák.
Annak idején ötévesen én hoztam a boltból az anyukámnak cigit. Akkor még nyugodtan elsétálhattam, nem kellett félni, hogy bántanak az úton. Fel volt írva a kis listámra a cigi a többi mellé. Elsétáltam érte és sok egyéb más fontos dologgal szépen hazavittem. Eszembe nem jutott sem akkor, sem később, hogy a felnőtteknek való dolgot kipróbáljam…. Ma ezt nem tehetik meg gyerekek. Viszont a „ kedves „ szülő megteheti, hogy viszi neki haza a cigit, meg a szeszt is akár…. Mindent megtehet. Ha meg akarják, megszerzik és ráadásul a tiltott gyümölcs ám a legédesebb…..
Mi ezen töprengünk, jut eszünkbe a cigiről a trafikmutyiról számtalan szebbnél szebb gondolat, ám a Világ halad. Miközben mi ebbe az elterelő hadműveletbe bonyolódunk bele, kiközösít, pellengérre állít, sarokba szorít az EU, meglopnak, nyomorba taszítanak a bankok, kilopják a lábunk alól a maroknyi jó magyar anyaföldet. Elkezdődik a visszaállamosítási hullám, az egészségügy padlón, a tűzoltóságok haldokolnak, az oktatási rendszer elemeire hullva recseg és ropog, a bíróságokon eluralkodik a fekete kéz, a politika, két lábbal tiporják az emberi szólásszabadságot, jogot, a gyerekeink elmenekülnek az országból, mert itt már nem vár szép jövő rájuk. Közben meg a trafikokon vetyengünk, mintha ez lenne a legfontosabb momentum az életünkben. Sokan már csak a közösségi oldalakon élnek, nem beszélnek egymással személyesen, kinyíltak, hiszen nyilvánossá tették magánéletük legapróbb rezdüléseit is, de ugyanakkor bezárkóztak a négy fal közé, egy saját kis világba. Már kimozdulni sincsen kedvük. Sem otthonról, sem pedig ebből az állapotból. Nem szép jövő….. Fájdalmas megsemmisülése ez a magyarságnak. Kedves Olvasó! Ha most teheted, miután elolvastad a soraimat, öltözz fel, kelj fel és járj! Menj el egy Barátodhoz, egy Családtagodhoz, nézz a szemébe, fürkészd arcát, öleld meg a lényeddel. Hidd el, szükséged van rá…… Lőrinczy Veronika