Magamban így, ezzel a jelzővel illetem régi barátnőmet, az abonyi Juhász Istvánné Madácsi Évát, akivel tizennégy évesen kerültünk egy osztályba, a gimnáziumba, ő kollégista volt. Akkoriban a lányok még tudtak kötni-horgolni, szabni-varrni. A sekélyes és uniformizált kereskedelmi választék is rákényszerített mindenkit, hogy otthon alkossa meg azt, amit nem kaphatott meg készen. Éváról hamar kiderült, hogy mennyire ügyes és kreatív ebben, s mivel mi rendelkeztünk egy öreg, lábhajtós Singer varrógéppel, gyakran járt hozzánk varrni.
Aztán leérettségiztünk és szétszéledtünk. Negyven éven át csak öt évenként találkoztunk. E találkozások eleinte diplomaszerzésről, állásról, házasságról és gyerekekről szóltak. Majd a felnőtt gyerekekről és az ő életük változásairól. Mostanában inkább betegségekről és unokákról esik szó. Éva azonban a negyvenöt éves találkozón meglepett. Akkor derült ki, hogy szenvedélyes alkotói vénája az évtizedek alatt sem csillapodott. Patchwork technikával készült munkáival egyre nagyobb sikereket ér el kül- és belföldön egyaránt.
Hogy mi is az a patchwork? A kutatások szerint már háromezer évvel ezelőtt a görögök is ismerték, de az alapok Kínából származnak. Mégis Angliát tekintjük a foltmozaik-varrás hazájának, mert az angol, ír, holland, amish telepesek vitték magukkal Amerikába és terjedt el, lett egyedüli módon népszerű kézimunka. Népszerűségéhez hozzá járult a hosszú út is, amit a keleti parttól nyugat felé haladva megtettek. A használattól elnyűtt, de pótolni már lehetetlen darabok hasznos részeit dolgozták össze az asszonyok, eleinte takarókká. A legrégebbi és napjainkban múzeumban őrzött takaró az 1700-as évek végéről való. Felhasználási területüket tekintve a patchwork lehet használati és dísztárgy is. Egyéniségtől függ, hogy mi lesz a műből. Egy biztos: bármi kerül ki egy foltvarró keze alól, az egyedi, csak rá jellemző, saját mű lesz. A foltmozaik-készítés talán legszebb tulajdonsága az, hogy alkotó tevékenység, és önálló gondolkodásra ösztönöz.
Éva munkáiról elmondható, hogy igen egyéniek. Szenvedélyesen szereti amit csinál. Ha az ihlet megjön, ha elkapja az alkotói hév, körülötte megszűnik a világ. Már csak a munkára koncentrálok – mondja, s addig a legizgalmasabb, amíg az el nem készül. És csodás dolgokat alkot. Ami számomra a legszembetűnőbb, az a harmónia a szín, a forma, a téma harmóniája. S az, hogy nem síkban, hanem térben gondolkodik, teszi annyira különlegessé, egyedivé munkáit.
Alkotásai már sok helyre elkerültek, bemutatókra, kiállításokra. Így például 2011-ben a franciaországi „Ezüstvölgybe”, ahol akkora sikert aratott „Körtánc” című munkája, hogy mindjárt el is vitték Belgiumba, Németországba, Hollandiába, sőt, még Bulgáriába is. Itthon is sok helyen volt már kiállítása Pápától Debrecenig. A Magyar Foltvarró Céh Országos kiállítására rendszeresen meghívják. A székesfehérvári kiállításon Juhász Istvánné „Körtánc” című munkájával vett részt. A kecskeméti Régiós Kiállításra első ízben egy csodálatos, fehéren fehér, hatalmas ágytakarót vitt, s a siker akkor sem maradt el. Az idei kiállításra negyven(!) baba, angyalka, manócska, állatfigura hozta el számára az első helyezést.
Külföldi sikerei közül a legutóbbi, houstoni (Texas állam) kiállítást említhetjük. A Magyar Foltvarró Céh képviseletében három magyar hölgy utazhatott a bemutatóra, az amerikai fél meghívására. Ahogy Éva mesélte, őt ott az amish munkák kápráztatták el.
Juhász Istvánné egy percre sem nyugszik. Mindig alkot, mindig új dolgot, mindig olyat, ami csak rá jellemző, amibe szívét, érzéseit, lelkét is belevarrja.
Kísérje munkáját és életét áldás.
Horváth Ágnes
Megjelent a Heti Hírek lapszámában, melyben sok MiAbonyunk cikk is olvasható