Este hét óra körül, amikor együtt van a család, vacsoraidő, esti tisztálkodás és beszélgetés idején, hirtelen élesen felberreg a kapucsengő. Kimegyek. Ajtót nyitva egy ember durván beszól: gázóra-leolvasás! Nem köszön, nem kér elnézést a kései zavarásért, nem kérdi, hogy egyáltalán jó helyen jár-e, nem mutatkozik be, és semmiféle igazolványt nem vesz elő, csak nyomul és tolakszik befelé. Elé állok, és nem engedem: Kit keres? Mit akar? – kérdezem. Mutassa a megbízólevelét! Gyűrött papírt halász elő a zsebéből, ami valóban a TIGÁZ megbízásáról szól. Elkérem hát a személyi igazolványát is, adatai megegyeznek a papíron lévővel (ehhez, ugyanis jogom van, de neki magának kellett volna előadnia). Minden stimmel.
A baj csak az, hogy két héttel korábban a TIGÁZ gázórát akart cserélni nálam, hiába mondtam, hogy alig két éve cserélték, ők mégis erősködtek, de udvariasak voltak. Így megnéztük az órát. Nyomban ki is derült, hogy nem kell cserélni, egy másik helyre kellett volna menniük. Eltévesztették.
Az éves gázóra-leolvasás mellett, ami az én esetemben novemberben szokott megtörténni, az idén áprilisban a Magyar Posta alkalmazottja rendkívüli leolvasást végzett. Átalánydíjas vagyok. Vajon mit akarhat a TIGÁZ egy kis háztartás állandó ellenőrizgetésével, amikor itt, ha tetszik nekem, ha nem, az átutalás minden hónapban rendre megtörténik. Tartozásom nincs. Úgy érzem bár a TIGÁZ a szolgáltató, mégis én vagyok kiszolgáltatva kénye-kedvére. Rátörnek a polgárra, durva hangot használva, sőt, fenyegetőznek, hogy felírnak. Mégis, hová?
Tanácsolom a TIGÁZ-nak, hogy inkább a nagy fogyasztókat zaklassák és ellenőrizzék, mert nem mi a kisfogyasztók és átalánydíjasok fogunk csalni, és főleg nem a kis nyugdíjból tengődők. Ha azonban mégis ellenőrizni akarnak, szíveskedjenek a számlán közölni, hogy például július 15. és augusztus 15. között, reggel 9 és délután 3 óra között becsenget az óraellenőr. Mert ennyi erővel akármikor, például éjfélkor is ránk törhet egy modortalan alak.
Az ember végül elmondta, hogy két hét múlva majd jön egy másik megbízóleveles, és azért nem ő, nehogy felismerjük őt. Ez ám a stratégia! És ez a bizalom is. A TIGÁZ szolgáltató cég. Én a fogyasztó vagyok. Ha kettőnk között nincs bizalom…
Annyi csalóról lehet manapság hallani, olvasni. Álrendőrök, ál gázóra- leolvasók, ál villanyóra-leolvasók, ál gyámügyisek, ál szociális munkások és így tovább. Mind-mind olyan szolgáltató, közhivatal nevében lép fel, amikben eleve bíznunk kellene. De az ilyenek miatt gyanakvóak leszünk. Akárkit nem engedünk be, még akkor sem, ha fenyegetnek.
Horváth Ágnes