A magyar élelmiszer újjászületésének ünnepe- A mai ünnep túlmutat önmagán; a magyar élelmiszeripar újjászületésének az ünnepe is. A száraztésztagyártás azon kevés élelmiszeripari ágazat közé tartozik hazánkban, ahol a gyárak kizárólag magyar tulajdonban, magyar kézben vannak – mondta Fazekas Sándor Jászkarajenőn.
A vidékfejlesztési miniszter a Balogh Tészta Zrt. huszadik születésnapi rendezvényén hangsúlyozta: A hazai tésztagyártásban elért sikerek bizonyítják, hogy a kistelepülések vállalkozásai képesek megállni a helyüket a kiélezett piaci versenyben és jó eséllyel lépnek ki a világpiacra is.
A tárcavezető emlékeztetett: A cég története követendő példát állít a fiatalok elé; tisztességes versenyszellemre tanít. Megmutatja, hogy egy vállalkozásban miként kapcsolhatunk egyre magasabb fokozatba és érhetjük el az óránként száz, ötszáz, ezer kilogramm gyártókapacitást a tésztagyártásban.
Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája