A külföldi sajtóban, de a hazai médiában is Magyarországot már csak Orbánisztánnak hívják, teljhatalmú miniszterelnökére célozva és utalva. Ez az államalakulat egy rendkívül érdekes politikai kísérlet, mely folyamatosan túlterjeszkedik, a korábbi állami kereteken. Teszi ezt a nemzeti jövedelem önkényes újraelosztásával, és az úgynevezett független hatalmi ágak elfoglalásával, továbbá a túlzott államosítással is. Tudatosan igyekszik magához kötni közvetlen híveit a földmutyin, a közbeszerzéseken, az Uniós pályázatokon, a dohányboltok és a színházak igazgatásának leosztásán keresztül.
A magasabb IQ-val rendelkezők, és a tűzhöz közelebb ülők óriási vagyonokat kaptak és kapnak az elmúlt három évben, míg az egyszerűbb, de lojális emberek már nevetséges összegekért, és beosztásokért is megvehetők. Főleg nyugdíjas korukban például egy-egy helyi képviselői mandátummal, illetve az ahhoz járó tiszteletdíjjal. A tömegeknek, a több mint négymillió szegénynek meg ott van a populizmus, melynek hangszerén Orbán brilliánsan játszik. Orbán és a Fidesz szavakban megveti a „hanyatló” Nyugatot, de az Euró milliárdok, és a külföldi tőkebefektetők viszont nagyon is kellenek. A problémát úgy akarják gazdaságilag megoldani, hogy a kis- és középvállalkozók majd mind beszállítói lesznek az integrátorként működő nagy autó-, elektronikai- és hírközlő, valamint gyógyszeripari külföldi multi vállalatoknak. Bár szóban és gesztusokban Kelet felé nyit Orbán, de a hallgatóságával összekacsintva, ugyanakkor gőgösen hirdeti, hogy nem kíván a minket övező „szláv tengerben” alámerülni.
Így egy olyan lojális állam jön létre, melynek feltétlen híve a felső tízezer, mely hízik és gazdagodik, ugyanakkor az elszegényedő nép pedig éljen meg abból a populista hablatyból, amely úgy szól, hogy mindenki a magyarok ellen van, ezt az országot akarja tönkretenni, és a mi megélhetésünkre, vagyonunkra tör. Ezt akadályozza meg „szabadságharcával” a néptribun: Orbán Viktor!
Rá tehát mindenképpen szüksége van a magyaroknak úgy a határokon belül, mint azokon túl is. A helyzet sajnos nem új keletű, hiszen a magyar történelem, hasonló ellentmondásokat már produkált. Mert például Ferenc József, az 1848-as szabadságharc leverője, az aradi tizenhárom és Batthyányi Lajos miniszterelnök kivégeztetője a századfordulóra, az 1867-es Kiegyezés után a polgárosodó monarchia ünnepelt császára lett. Vagy például Horthy Miklós, aki közvetve vezényelte le az I. Világháború és Trianon utáni magyarországi fehérterrort, végül is a feudális úri Magyarország makulátlan kormányzója lett a II. Világháború elejére. A többit persze már tudjuk: a Don-kanyart, a Holokausztot és a vesztes háborút, melynek következménye az orosz megszállás lett.
De Kádár Jánost sem Nagy Imre hóhéraként tartja a magyar emlékezet, hanem az 1968-as gazdasági reform, és a szocialista jólét atyjaként, aki még Moszkva szuronyait is el tudta feledtetni ’56 után!
A történelmi tapasztalat tehát az, hogy ha egy rendszer berendezkedik Magyarországon, akkor annak kifutása akár 20-30 év is lehet…
Mert ez a nép igazán alázatos és béketűrő, könnyen tud - akár elvtelenül is - alkalmazkodni.
Mert nem a szabadság a fontos neki, hanem a túlélés.
A rezsicsökkentést valószínűleg gyorsan követni fogja hazánkban egyfajta speciális államosítási hullám, mely elsősorban a közszolgáltatókat érinti. De ugyanígy járhatnak a bankok is, azaz minden jelentősebb hatalmi ág és gazdasági erő a magyar állam kezére kerül!
Ilyen helyzetben viszont mindig kell egy erős, gondoskodó, atyáskodó, paternalista vezér, azaz egy diktátor. Ezt az igényt minden szempontból kielégíti Orbán Viktor, aki a politikát már nem egyfajta tudatos mérlegelés alapján történő elkötelezettségnek tekinti, hanem már-már szakrális hitkérdésnek. Benne tehát hinni kell, és kész! Oszt jónapot!
Erre tart tehát Magyarország, azaz Orbánisztán, és nem valószínű, hogy a 2014-es parlamenti választások ezt a tendenciát meg tudják majd fordítani.
Mert a magyarság XX. századi történelme egyáltalán nem ezt mutatja, és a XXI. század kezdeti történései sem ebbe az irányba mutatnak…
ábrahám