Mondta el lapunknak adott interjújában Palya István, Jászkarajenő polgármestere. Megtudtam, hogy a 2014-es esztendő hasonló lesz a település számára a 2013-ashoz, mert sok pályázat megvalósulása, zárása következik ebben az évben. „ Megháromszorozott erővel dolgozunk. Ez nagy öröm számomra, hiszen ezért lettem polgármester. Azért, hogy tudjon fejlődni Jászkarajenő, a kulturális, és sportélet területén, no meg persze szeretnénk a gazdasági életben is aktív szerepet vállalni. Hamarosan megkezdődik a polgármesteri hivatal külső felújítása, nekilátunk a nyílászárók cseréjéhez, új járda épül, megújul a külső, és végre lesz Civil háza is a községnek. Jászkarajenőn számos civil szervezet működik, élénk a társadalmi élet. Ha elkészül a Civil ház, bármikor, önállóan tudnak egymással találkozni a tagok, egy remek helyen. Felújítjuk a Kultúrház belső részét, Leader forrást nyertünk el a feladatra.
Ez magában foglalja a festést, a karbantartási munkálatokat, de a padló is megújul, felcsiszoljuk a nagyterem padozatát. Tovább folyik majd a falu képének szépítése, új utcanév táblákat helyezünk ki. Tovább folytatjuk a virágosítást, még több rózsatövet ültetünk. Felújítjuk idén a sportházat is, a karai labdarúgók nagyon megérdemlik, hiszen remek eredményeket hoznak, sokat foglalkoznak a gyerekekkel, akik így egészségesen és hasznosan tudják eltölteni a szabadidejüket, és itt kötik le felesleges energiájukat.
A gazdasági életbe két területen szeretne a helyi önkormányzat bekapcsolódni. Az egyik a varroda épülete, melyet megvásárolt a település, a szolgáltatók már visszakötötték a közműveket. Szeretnénk megteremteni a lehetőséget arra, hogy munkahelyteremtő vállalkozások vehessék igénybe a felújított épületet, mi minden feltételt megteremtünk erre. A START közmunkaprogramban is aktívan részt veszünk. Gyümölcsösöket telepítettünk és aprómagvakat is termesztünk. Készül egy csomagoló, feldolgozó üzem is annak érdekében, hogy a megtermelt áruk piacképesek is legyenek. Így szeretnénk néhány főnek helyben munkahelyet biztosítani. Ez az üzem bővíthető lesz, a tervek között egy fűrészüzem létrehozása is szerepel. A megtermelt élelmiszereket szeretnénk a saját konyhánkon a gyermekek étkezési igényeihez igazodva fogyasztásra kínálni. Mintegy 400 gyermek veszi igénybe nálunk a közétkeztetést. A megtermelt gyümölcsök között van cseresznye, alma, körte, meggy, és szilva. Már az elmúlt évben szakszerűen elültetésre kerültek a facsemeték, kerítéssel is védjük a területet. Megtörtént a mélyszántás, megfelelő tápanyag biztosítása trágyázással, és persze a csemetéket behálóztuk a vadkár megelőzése érdekében.
Úgy érzem, hogy rengeteg munkánk, feladatunk lesz 2014.-re, a normál menetrend mellett, amiben beleértendő az ügyvitel, intézmények működtetése is. Nagyon reméljük, hogy mindenki megelégedésére sikerül dolgoznunk idén is. Bizakodással tölthet el bennünket, hogy a működés biztosítására a forrás megvan, stabil az anyagi háttér. Számottevő hitelállománya községünknek szerencsére nem volt, csak mintegy 25 millió forintot vettünk fel fejlesztések önerejéhez, gyakorlatilag ez a Főtér ÁFA-ja volt. Az állam ezt már átvállalta, ez is nagy könnyebbség. A további fejlesztésekhez rendelkezésre áll az önerő. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az összes intézményünkben alternatív fűtés van már 2013 óta, egy pályázatnak köszönhetően. Így jelentős összeget takarítunk meg, fával és faaprítékkal tüzelünk, vagy szalmával. Az aprómag termelés, ( köles ) mellékterméke is a szalma, melyet tudunk ily módon hasznosítani.
Nagyon örülök annak, hogy a helyi egyház, mely idén ünnepli évfordulóját, sikeres volt egy LEADER pályázaton és remek program, az alkalomhoz méltó ünnep következhet idén. Nagyon jó a helyi önkormányzat kapcsolata a helyi egyházzal, kölcsönösen, amiben csak tudunk, segítjük egymást. Ezen kívül természetesen idén a hagyományos programokat is megrendezzük, így a Jász hagyományőrző napot, és a Lovasnapokat is. Örülök annak, hogy a hagyományos augusztusi tűzijátékunk már híressé vált, úgy emlegetik, mint a kistérség legszebb tűzijátékát.
2014 persze a választás éve is lesz, ez is sok munkával jár majd, és nem csak a mi részünkről, hanem a lakosságéról is, hiszen el kell menni szavazni. Mindenkit erre bíztatok. Azt gondolom, hogy a rengeteg fejlesztés és elnyert pályázat egy igazi csapatmunka eredménye, ezúton is szeretném megköszönni minden résztvevőnek az eddigi és a további áldozatos munkáját. Mindenki megy előre, nem csüggedünk, ha nem nyer egy pályázatunk, akkor helyette beadunk tízet. Számomra a legfontosabb idei feladat a falu boldogulásának, előrejutásának segítése, és persze a kilábalás a még mindig érezhető gazdasági válságból. Nagyon bízom benne, hogy az ellenlábasaim is belátják, hogy nekik is ugyanazok a céljaik lennének polgármesterként, mint nekem, ha végiggondolják a faluban történteket.
Én azt gondolom, hogy biztosan lehet ezt másképpen is csinálni, de lelkesebben biztosan nem! Egyáltalán nem bántam meg, hogy polgármester lettem, szeretem a munkámat még akkor is, ha ez áldozatokkal jár, sok lemondással a családom részéről. Lehet, hogy kicsit fájdalmas, de nekem az első az önkormányzat, a falu dolga, ez a családomnak biztosan nem olyan jó érzés, de azt hiszem, hogy csakis így lehet polgármesterként dolgozni. Persze ezúton is szeretettel szeretném megköszönni családom türelmét, nélkülük nem szolgálhatnám így településem érdekeit. „ – mondta el lapunknak Palya István, Jászkarajenő polgármestere
Lőrinczy Veronika