Több abonyi dolgozót is érintett az eset, de persze nem ők csinálták.. - Miután hétfőn már a harmadik fenyegetést kapta az üzem egy hónapon belül, kedden rendőrök kezdték meg a ki- és belépő dolgozók átvizsgálását.
Kedden reggel csak rendőri átvizsgálás után léphetnek be a dolgozók a kecskeméti Mercedes-gyárba – írta a baon.hu egy olvasói bejelentés alapján. Általában a be- és kiléptetést a gyár biztonsági őrei végzik, a dolgozóknak és a vendégeknek detektoros kapun kell átmenniük érkezéskor és távozáskor is. A most elrendelt szigorított beléptetésre azért van szükség, mert hétfőn ebben a hónapban már harmadszor kapott bombafenyegetést az autógyár. Ebből a háromból két esetnek azonban már elfogták a gyanúsítottját.
Egy hete a kecskeméti rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette M. Beatrix 33 éves kecskeméti lakost. A nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. május 7-én 12 óra 45 perckor a birtokában lévő telefonról az alábbi névtelen bejelentést tette a rendőrség segélyhívó számára: "Pokolgép fog robbanni a Mercedes gyárban Kecskeméten". A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a bejelentés valótlan volt, ugyanis nem találtak robbanó szerkezetet.
A rendőrség szerint M. Beatrix megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2014. május 20-án 9 óra 8 perckor a 112-es segélyhívó számra ugyanarról a telefonról az alábbi névtelen bejelentést tette: "Bomba van a kecskeméti Mercedes gyárban". A bejelentés alapján a helyszínre vonuló rendőri egységek az épület átvizsgálása során robbanószerkezetet ebben az esetben sem találtak. A gyanúsított a kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, részletes beismerő vallomást tett. Cselekményét munkahelyi személyes konfliktussal magyarázta.
A cikk IDE kattintva folytatódik