Antalné Petrovics Erika, a jászkarajenői Gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatója boldogan számolt be arról, hogy a közelmúltban Öregdiák találkozót szerveztek az intézményben, ahová összesen 180 volt tanuló érkezett. Nagyon megható jeleneteknek lehettek tanúi a résztvevők, hiszen, szinte az egész sportcsarnok egy nagy- nagy ölelés volt, amikor a diákok sok- sok év után viszontlátták egymást. A legidősebb, 90 éves résztvevő Svédországból érkezett.
Ezen alkalomból iskolatörténeti kiállítást is szerveztek, melynek régi fényképeit a jelen lévők órákon át boldogan, nosztalgiázva nézegették. Még iskolaköpenyt és úttörő nyakkendőt is felvettek az öregdiákok, a remekül sikerült rendezvényen. Érdekesség, hogy a régi tanárok közül azokat is meghívták, akik az abonyi Bihari János Zeneiskolából jártak át hosszú éveken át. Mintegy 50 éven keresztül tanították zenére a karai diákokat az abonyi intézmény pedagógusai, és ezt sosem felejtik el nekik az itt élők. LŐVE