Cikkünket a Culture CAFE támogatásával olvashatják- Június 6-án benépesült az abonyi Kultúra Háza azon Emberekkel, akik gyermekeink mindennapi életében kulcsszerepet játszanak. Mondhatni azt is, hogy a jövő kovácsai ők: szeretetett pedagógusaink, akik nélkül egy szülő csak félemberként lenne képes egyengetni a parányi gyermeksorsokat. Nálam, minden nap Pedagógus Nap, hiszen gyakorló háromgyermekes anyukaként már majdnem 20 éve találkozom velük, nap mint nap, és kapjuk azt a szeretetet, törődést, melyet egy pedagógus lélek adhat. Ez a nagy nap az övék volt ebben az évben, a Városi Pedagógus napon számos abonyi kiválóság vehetett át megtisztelő elismeréseket. Képgaléria IDE kattintva, fotó: LŐVE
A város vezetése részéről az illetékes szakbizottság elnöke, Gulykáné Gál Erzsébet celebrálta a rendezvényt, melyet személyes jelenlétével tisztelt meg Fodor Gábor, a tankerület vezetője. A díjak átadásában segédkezett Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester, aki elmondta, hogy bár már az iskolák fizikálisan a tankerületekhez kerültek, mégis nagyon fontos szerepet játszanak Abony életében pedagógusaink. Kelemen Tibor aljegyző szintén részt vett a díjátadásban, és Egedy Zsolt, a helyi FIDESZ elnöke is jelen volt az eseményen. Városi elismerést, kitüntetést ebben az évben a pár napja Németh László díjjal is kitüntetett Pintér Jánosné Gyöngyike és Dr. Gajdos István József, Abony város korábbi polgármestere, a Bihari János Zeneiskola kiváló trombitatanára vehetett át.
Az ünnep remek hangulatban telt, fellépő művész színesítette a programot, és a rendezvény végén az INNOVEN Kft felajánlásának köszönhetően állófogadáson is vendégül láthatták Abony pedagógusait. A INNOVEN hosszú évek óta gyakorolja ezt a nemes gesztust, melyet boldogan fogadnak el a tanárok, óvó nénik, akik egyébként is napi munkakapcsolatban állnak a közétkeztetési vállalkozással. A mosoly délutánja volt ez tehát, az ünnepelt kitüntetetteké, no meg a jól megérdemelt kötetlen beszélgetéseké. Nekem ennek ellenére minden nap Pedagógus Nap, figyelek rájuk, segítek nekik, ahol tudok. Fontosak nekem, szeretem megszállottságukat. És nem csak a saját gyerekeim miatt. Hazánk jövője az ő kezükben is van.
Lőrinczy Veronika