A mostani második félév sem múlhatott el Abonyban ebédelési verseny nélkül, melyet a helyi közétkeztetési vállalkozás, az INNOVEN Kft írt ki. A legcsendesebben, legkultúráltabban étkező osztályokat díjazták ismét. Most a Gyulai iskolások végeztek ez élen. Az első helyezett jutalma az volt, hogy egy héten keresztül olyan ételeket kérhettek, amilyet csak szerettek volna. Így került az asztalra többek közt pizza, paradicsomleves, rántott sajt, fagyi és gofri is. Szépen díszterítést prezentáltak nekik a szorgos INNOVEN-es dolgozók, és egy hétig ők voltak az abonyi menza „ kis királyai, illetve királynői”. A végén egy szép csokitorta is járt nekik. A második és harmadik helyezett osztály szintén megérdemelt jutalmul egy- egy tortát vehetett át. KÉPEK IDE kattintva, fotók: LŐVE
A boldogan csillogó gyermekszempárok is mutatják, hogy ismét megérte megrendezni a versenyt. Azoknak sem kell csüggedniük, akik nem kaptak díjakat most, hiszen szeptembertől ismét következik az ebédelési verseny!
A következő osztályok lettek a legjobbak a 2013/2104-es tanév második félévében:
I. helyezett 1. b osztály, Gyulai iskola, tanítók: Csáti Gáborné és Nagy Ilona
II. helyezett: 1. ba osztály, Gyulai iskola, tanítók: Gyurkó Éva és Komáromi Katalin
III. helyezett 2.i osztály, Somogyi iskola, tanító: Dányiné Parti Ágnes
Szeretettel küldöm a résztvevőknek és a többi menzán étkező kisgyermeknek és szüleiknek is ezeket a képeket.
Lőrinczy Veronika