A közelmúltban az abonyi Speciális Otthonban nyílt napot szerveztek, ennek apropóján beszélgettem az intézmény igazgatójával, Benke Zoltánnal. Egyet értettünk abban, hogy a magyar többségi társadalom jelentős része sajnos még ma sem érett meg arra, hogy elfogadja és tolerálja fogyatékkal élő embertársait, így például a Speciális Otthon közel 120 lakóját, akiknek mindennapi életét Zoltán 2009-től folyamatosan segíti.
Megdöbbentően rövidnek tűnik az idő, mióta Benke Zoltán az Otthon élére került.
„ Egyáltalán nem bántam meg, hogy pályáztam és elvállaltam ezt a feladatot, mehettem volna máshova is, de nem tettem, megszerettem ezt a munkát, ezt a helyet, az itt élő ellátottakkal és dolgozókkal együtt, természetesen. Mondhatom, hogy ez a kedvenc területem lett. Bevallom, az elején még voltak bennem félelmek, mivel ugyan szenvedélybetegek, illetve idősek otthonában már korábban dolgoztam 20 évet, ismertem a munka ezen részét, de nem ilyen nagy ellátotti létszámmal. Ezért is nagy szakmai kihívás volt ez számomra.
Az intézmény működési feltételei a fenntartó – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság – által maximálisan biztosítottak. Korábban, 2010-ben nyílászáró csere és hőszigetelés is történt a 70 férőhelyes pavilonunkban, végleges működési engedélyünk is van, teljesen akadálymentes az intézmény. A kollégák szakmailag remekül felkészültek. 67-en dolgoznak nálunk, elsősorban a helyieknek adunk munkát, hiszen közülük csak három fő nem abonyi.
A fogyatékos személyek elfogadása, továbbá az értékekben gazdag hasznos szabadidő eltöltése érdekében több nyitott programot szerveztünk az intézményben.
Így a mai nyílt napunkon immár hagyományosan fellépő Bihari János Zeneiskola növendékeinek, mindig hálás vagyok a szereplésükért. A lakók és dolgozók is műsort adtak, sok támogatónk is volt, akiknek ezúttal szeretnék köszönetet mondani a dolgozók és lakóink nevében is.
A fogyatékos személyek társadalmi elfogadását segíti elő az a szakmapolitikai irány is, mely a nagy intézmények helyett a kisebb létszámú, családias és a társadalomba integrált úgynevezett támogatott lakhatást preferálj. Ezen ellátási forma előnye, hogy kis létszámú családi házban, családias körülmények között élhetnek az ellátottak. A lakók mindennapi életvitelükhöz továbbra is a szükségletükhöz igazodó kapnak segítséget, szakképzett dolgozók által. A végcél a kis létszámú életterek létrehozása, ahol 2-től 12 fő élhet majd együtt. A folyamat a közelmúltban indult meg hazánkban és már több településünkön működnek ilyen formában az ellátások. A Nyugat-európai országokban már 1978-tól látnak el így rászorulókat, de az intézmények maradéktalan kiváltása ott sem történt meg. A fogyatékos személyek 50 férőhely feletti ápoló gondozó otthonainak kiváltásáról hazánkban 2011-ben egy kormányhatározat rendelkezett, mely ezen feladatok megvalósítására közel 30 évet irányoz elő. Jelenleg hat helyen folyik most az ilyen jellegű átállás.
A döntéshozókat első sorban humanitárius szempontok vezérelték, hogy a fogyatékos, a pszichiátriai és a szenvedélybetegek betegek is családiasabb körülmények között kapjanak ellátást. A helyi társadalmi befogadásról elmondható, hogy az abonyiak jelentős többsége elfogad és befogad bennünket. Ez nem egy izolált, teljesen zárt Otthon, a lakóknak lehetőségük van a városba kijárni. Időnként teljesen alaptalanul ér bennünket vád, amit szeretnék ezúttal is visszautasítani. Egyesek azt mondják, hogy „a lakók nem kapnak enni„ vagy azt, hogy „ be vannak csukva „. Ez természetesen egyáltalán nem igaz. Az intézmény nyitott, mindenki számára látogatható, ahol meggyőződhet a mindennapos ellátás kereteiről. Elismerem, hogy előfordul, hogy néhány lakó valóban zavarja a város nyugalmát, de ez előfordul más, nem intézményben élővároslakóval is. Fontos a tolerancia. Nem félni kell, hanem ugyanúgy kell bánni az intézmény lakóival, mint más egészséges embertársainkkal.„
További jó munkát kívánva váltam el Benke Zoltán igazgatótól és ugyanezt kívánom ezúton az Otthon valamennyi dolgozójának. Hiszen szükség van arra az áldozatkész munkára, amit napról napra, percről percre tesznek önhibájukon kívül nehéz élethelyzetbe jutott, szellemi fogyatékkal élő embertársainkért.
Lőrinczy Veronika
fotó: Polyák Attila