Közkívánatra az abonyi Mérges városrészre vezetett az utam, ahol pár fényképet készítettem Olvasóink kedvéért az ott látható épületekről. Mikor mondtam barátaimnak, hogy hova készülök, figyelmeztettek: Aztán vigyázz ám magadra, de nagyon! Nehogy bajod essen! Nem vagyok egy félős típus, és elmondtam nekik, semmi félnivalóm nincsen, hiszen nem bántom az itt élőket, így hát ők sem bánatnak engem. Sokuknak segítettem már, ügyes, bajos dolgaikban, és nem nézem, hogy a lakos roma származású- e vagy sem. Az embert nézem, nagy E-vel. A kis körutam a következőkkel zárult. A július 21-én és 22-én végzett tevékenységem során nap közben a városrész igen csendes, sőt, mondhatni, kihalt volt. Nem töltötte meg hangos cigányzene és gyermekzsivaj a városrészt, mintha szomorúan magukba fordultak volna az itt élők. A képeken nem csak azért nincsen ember, mert személyiségi jogi okok miatt nem fényképeztem, hanem azért sem, mert szinte nem is találkoztam senkivel. Nem találtam olyan házakat, melyek olyanok lettek volna, mint a nagykőrösiek, melyek láttán kértek meg az Olvasók arra, hogy fényképezzek itthon is. Képgaléria a fényképezésem eredmlényéről ITT
Nos, találtam viszont számtalan lakatlan házat, mely teljesen elhanyagolt, elhagyatott, némelyikük az összeomlás határán van, baleset, sőt életveszélyes állapotban. Megdöbbentő látványt nyújt az egyik kis utcában egy hatalmas, luxusház, melynek teteje azonban már életveszélyes, mert kilopták alóla a tartóléceket. Az utcáról, hosszú teleobjektív segítségével sikerült befényképeznem a házba is, mely egykor szebb napokat látott, most azonban az enyészeté. Talán még összedőlés előtt el kéne adnia azt a tulajdonosnak. Kedves, jóravaló roma szomszéd ismerősöm látta, hogy fényképezem, és beszédbe elegyedtem vele.
Megtudtam, hogy ők is szenvednek ettől, és nem csak a látványtól. Később más elmesélte nekem, hogy vannak olyanok, akik mindennapos szemetüket behordják a ház pincéjébe, és ezért orrfacsaró bűz árad időnként erről a helyről. Megdöbbentő volt számomra a dudva alatti drága viakolor, a szétvert WC és fürdőszoba, de persze a szépen épített műkandalló is. A szép ház segélykiáltásai szinte hallatszanak! Kérem, a tulajdonost, hogy segítsenek rajta, mentsék meg. Vagy adják el, vagy újítsák fel. Nekem a szívem szakad meg érte.
Rengeteg tehát az elhagyott ház, a lakók inkább beköltöznek már a városba, sokan a belvárost választják, így alakul át egy természetes folyamat szerint a Mérges lakóinak összetétele. Sok abonyi, nem roma származású ember vesz itt házat, mert olcsóbb, mint máshol a városban.
A közelmúltban beszámoltunk róla, hogy fél napig nem volt víz a Mérgesen, mert csőtörés volt. Ennek nyomai a fényképezés első napján is, és a másodikon is láthatók. Persze a fémtolvajok „ áldásos „ tevékenységének nyomai láthatók. 21-ére kilopták a jelzőkarókat, szegény ABOKOM-os munkatársak a balesetveszély elkerülése érdekében másnapra már pótolták azokat. Jellemző. Mármint a fémlopás ilyen módja. Akkor is megteszik, ha ezzel balesetet okozhatnak. A területre ugyanis tilos egy jó darabig autóval ráhajtani, mert könnyen beszakadhat.
Aztán a túrám vége Somogyi Imre szülőházához vezetett. Emlékét tábla őrzi, a házat szépen, rendben tartják, az utókor nagy- nagy örömére. Lehet a régi is hasznos, szép maradandó. Régi értékeink nem feltétlenül kidobandók! Sőt, kérem, ha tehetik őrizzék meg azokat az utókornak. Tegyék meg azt úgy, hogy minél kevesebb összedőlő házat hagyjanak maguk után. Akár a Mérgesen, akár máshol.
Kívánok a Mérges lakóinak nagy tisztelettel további bűncselekménymentes életet, boldog gyermekzsivajt és munkát, no, meg kenyeret!
Egy dolgot viszont nagyon hiányoltam. Bő egy éve még a lődomb környékén az egyik betonoszlopon ott díszlett a MÉRGES falirat. Mára, sajnos eltűnt. Nem hiába, már a Mérges sem a régi….. Vagy mégis?
Lőrinczy Veronika
1 Hozzászólás
