Elfogadták a nemzeti ilatlboltokról szóló tervezetet, írja a napigazdasag.hu
"A dohány után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül – értesült a Napi Gazdaság kormányközeli forrásból. Lapunk úgy tudja, hogy az eddig még csak elképzelés szintjén létező koncepciót véglegesítették, annak megvalósításáról pedig már el is kezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel. Információink szerint a tervezetet a trafikokéhoz hasonlóan alakítják ki, tehát törvényi szinten rögzítik a szeszes italok árusításának szabályait. Az is biztosnak tűnik, hogy a dohányboltok monopóliumával megegyező módon jövőre kizárólag az erre létrehozott, az állam által előzetesen engedélyezett italüzletekben kapható majd alkohol.
WHO felmérése szerint tavaly fejenként közel 13 liter tiszta szeszt fogyasztottak a magyarok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összesítéséből az is kiderül, hogy itthon az ilyen készítmények terítését 40-50 nagykereskedő, valamint a gyártók végzik, tőlük viszont további 30 ezer kiskereskedő és még 75-80 ezer vendéglátóhely vesz át szeszes italokat, köztük főként kocsmák folytatnak alkoholértékesítést. Az alkoholárusítás jogosítványának szabályozása nem egyedi ötlet, Ausztráliában, Új-Zélandon vagy Kanadában már hosszú ideje nem kapható szeszes ital szupermarketekben, az ilyen jellegű termékekhez csak külön erre a célra kijelölt üzletekben (bottle és liquor shop) lehet hozzájutni. Európában elsősorban a skandináv országokban szigorítottak a hatóságok. Finnországban, Norvégiában és Svédországban rendre 4,7, 4,8, illetve 3,5 százalékos alkoholtartalom felett csak speciális üzletekben vásárolható alkoholtartalmú ital. Dániában és Izlandon csak az erre kijelölt üzletekben lehet szeszes italhoz jutni."