Közel 700 millió forint jutott fejlesztésekre Jászkarajenőn az elmúlt években!.- Mint ahogyan korábbi lapszámunkban beszámoltunk róla, ünnepélyes keretek közt adták át a szépen kifestett, újjávarázsolt jászkarajenői művelődési házat, még az augusztus 20-i ünnep előtt, a karai búcsú alkalmából. Köszöntő beszédet mondott Földi László országgyűlési képviselő, és a település polgármestere Palya István is, akinek főbb gondolatait osztom meg Önökkel, ennek apropóján.
„ Gyermekkoromra visszatekintve emlékszem, hogy a Karai búcsút mindig nagyon vártuk a faluban. A lehetőségeihez képest mindenki ünneplőbe öltöztette a lakását, a kertet, kicsinosította az utcát, sütött, főzött, és várta a vendégeket. Nagyboldogasszony templomunk búcsúünnepe mindig fontos volt a faluban mindenki számára, és ez az eredendően egyházi ünnep igazi közösségkovácsoló alkalom tudott lenni a karaiak és az innen elszármazottak számára. Sok településen elhaltak, megszűntek az ilyen és ehhez hasonló ünnepek, de mi büszkén és örömmel mondhatjuk, hogy mi, karaiak megőriztük hagyományainkat. Ünnepi díszbe öltöztettük a falunkat, ráadásul a mai Búcsú alkalmával még egy további okunk is van az ünneplésre.
Nagyon régi óhajunknak tudtunk eleget tenni a nyáron, ugyanis a mögöttem lévő Kultúrházat sikerült belülről teljesen felújítanunk. Megújultak a burkolatok, a festések, mázolások, a függönyök. A számítógéppark a legkorszerűbbre változott.
Bízom benne, hogy mi, karaiak sok hasznát látjuk majd ennek a beruházásnak, és mindannyiunknak sok öröme lesz majd benne. Úgy gondolom, hogy a Művelődési Ház egy olyan központi közösségi hely kell, hogy legyen minden településen, amely mindenki számára ugyanúgy nyitva áll, a gyerekektől az idősebbekig, mindenkinek lehetőséget biztosít a kulturált szórakozásra, és közösségünk kisebb-nagyobb eseményeinek méltó megünneplésére.
Az elmúlt években több szép és hasznos beruházást sikerült közösen megvalósítanunk, melyek segítenek közös célunk elérésében, vagyis abban hogy Jászkarajenő minél élhetőbb, fejlettebb, és szerethetőbb település legyen. Hogy gyermekeink ne kényszerüljenek arra, hogy elhagyják szülőfalujukat, hanem mindenki helyben találhassa meg a boldogulását, és szívesen maradjon itthon, Jászkarajenőn.
Biztos vagyok benne, hogy a művelődési ház felújítása közelebb visz minket ezen az úton minden karai közös célja, egy élhetőbb Jászkarajenő megteremtése felé. Közel 700 millió forintot tudtunk fejlesztésekre fordítani az elmúlt néhány évben. Ezek a fejlesztések, beruházások természetesen egy jól összehangolt csapatmunka eredményei: köszönetet mondok elsősorban a Képviselő-testületnek a sok munkáért és a bátor, előremutató döntésekért, köszönet a háttér csapatoknak a végrehajtásban nyújtott munkájukért, és nem utolsó sorban a kétkezi dolgozóknak, akik mindvégig zökkenőmentesen és nagy lelkesedéssel végezték munkájukat. „
HH