A ceglédi rendőrök a bűncselekmény elkövetésének másnapján elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint eltulajdonították egy idős asszony táskáját Jászkarajenőn. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kifosztás bűntett, okirattal visszaélés vétség és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Christopher 19 éves jászkarajenői lakos, valamint 15 éves társa ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 19 éves férfi és fiatalkorú társa 2014. december 17-én 19 óra körüli időben Jászkarajenő egyik utcájában követték az éppen hazafelé tartó idős asszonyt. Amikor a sértett a kaput készült kinyitni, K. Chritopher a 85 éves néni háta mögé lépett és a hóna alatt tartott táskáját hirtelen kirántotta. Ez idő alatt a férfi 15 éves társa egy házzal arrébb figyelt, majd a megszerzett táskával elmenekültek a helyszínről. A gyanúsítottak az idős asszonytól készpénzt, bankkártyát és okmányokat tulajdonítottak el.
A bejelentést követően a ceglédi rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkihallgatást, melynek eredményeként másnap – 2014. december 18-án – a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi férfiakat elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd K. Christophert őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásának indítványozását.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.