Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Naponta Nagykőrösre járok dolgozni. Január 28-án készítettem az itt látható képeket, a Törtel- Abony vasúti átjáróban. Minden Isten áldott nap friss mécsest hoz ide valaki, ide, hol már több tragikus kimenetelű baleset történt. Önkéntelenül is lassítok, még akkor is, ha nem jön vonat, és szabad az út. Borzongok, nézem a kopjafát, alatta a világító mécses. Életek vesztek itt el örökre. Ki szándékosan vetett neki véget, ki pedig szerencsétlen baleset áldozatává vált. Az itt elhunytak lelke magasról őrzi az átjárót, a kopjafa figyelmeztet arra, hogy nagy baj is lehet az áthaladásból.
Életükkel fizettek azért, hogy mi, élők, nap, mint nap óvatosan közlekedjünk ezen a helyen. Fáj. Érzem a halál leheletét, szép a táj a lemenő nap fényénél, mely pirosasra színezi a világot. Szomorú leszek, megállok, mert piros a jelzés is már, lemegy a sorompó. Nagy nehezen hét perc múlva érkezik meg a személyvonat. Kocsisor mögöttem. Még mindig nem szabad az út. Nyilván jön az ellenvonat. Eltelik vagy 5 perc, mire csigalassúsággal megjelenik egy végeláthatatlan hosszúságú szerelvény, ezúttal egy tehervonat. Sietnék már haza, de még mindig piros, sőt….
A sorompó játszadozni kezd, mintha a holtak emelgetnék. Kicsit felemelkedik, meggondolja magát, majd lemegy. Ijesztő…. Három percig tart a játék, végre felnyílik és a lámpa is szabad jelzést ad. Félve, nagyon óvatosan hajtok át az átjárón. Mögöttem már vagy 15 autó, a kanyartól a vége sem látszik, közte busz is. Türelmetlenek. Én nem vagyok az, a holtakra gondolok. Azokra, akik ezen a helyen hunytak el. Azért, hogy ne türelmetlenkedjek. Az élet megér pár perc üresjáratot! Gondoljanak erre, ha vasúti sorompón kelnek át! Vigyázzanak magukra és egymásra. Tudják, az ördög nem alszik!
Lőrinczy Veronika