(MTI) - Vádat emelt többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség három férfi ellen, akik másfél hónap alatt 42 lopást kíséreltek meg, illetve követtek el Bács-Kiskun és Pest megyében - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész kedden az MTI-vel.
Nánási László tájékoztatása szerint egy 33 éves turai férfi 2014 novemberében beszélte meg 24 éves társával, hogy betörésekből próbálnak meg rendszeres haszonra szert tenni. Megegyeztek abban is, hogy az idősebb férfi választja ki a helyszíneket, és azt is, hogy mit lopjanak el, míg a fiatalabb őrszemként segíti a bűncselekmények végrehajtását.
A két férfi 2014. november 28-ára virradó éjszaka Lajosmizsén, a kerítésen átmászva tíz lakóingatlanba ment be, a nyitott melléképületekből szeszes italt, sertéshúst, a garázsban lévő nyitott személygépkocsiból készpénzt tulajdonítottak el.
Alig két héttel később visszatértek Lajosmizsére és öt másik lakóház udvarára mentek be, ahonnan láncfűrészt, kompresszort, fúrógépet, sarokcsiszolót vittek el. A lopássorozatot január 5-ére virradó éjszaka Kerekegyházán és Kunszentmiklóson folytatták: ekkor tizenegy udvarban jártak, és egy otthagyott indítókulccsal egy személyautót is elvittek.
Eközben 2014 decemberében az elsőrendű vádlott egy 35 éves román férfival is megállapodott hasonló cselekmények elkövetésében. A páros 2014. december 23-ára virradóra Jászkarajenőn nyolc, december 30-án éjszaka Kunadacson hét lakóingatlanba ment be: innen láncfűrészt, flexet, műanyag kannát vittek el.
A főügyész jelezte: mindhárom vádlott volt már büntetve, a turai férfi jelenleg más ügyben jogerős börtönbüntetését tölti, két társa szabadlábon védekezik. Mivel az elsőrendű vádlott többszörös, különös visszaeső, ezért vele szemben a járási ügyészség fegyházbüntetés, míg két társa ellen börtönbüntetés kiszabását indítványozta.