Élt nyolcvan, szép, tartalmas esztendőt. Béla bácsi egy etalon volt, egy ikon. Nekem, és azt hiszem, hogy mindazoknak az volt, akik ismerték. Még az előző polgármester regnálása idején a helyi önkormányzatnál is dolgozott, értünk is! Így hát, kollégám volt mintegy 15 évvel ezelőtt. A mindig mosolygós, energikus, ügyes kezű Zsákai Béla bácsi, akinek töretlen volt a lelkesedése. Akkor interjút is készítettem vele, de sajnos már nincsen meg nekem. Talán az Abonyi Napló egykori száma tartalmazza ezt. Viszont simán emlékszem a beszélgetés lényegére. Még ennyi idő után is. Béla bácsi örökre beírta magát életem emlékkönyvébe. Szorgalmával és kitartásával. Talán kevesen tudják róla, hogy az abonyi közterek, különösen a Városkapu őrzi keze nyomát. Kőfaragó mester volt, a Parlamentnél is dolgozott. Így aztán a Magyar Országgyűlés épületének kőcsipkéi, kőfaragásai örökre megőrizték keze munkáját.
Ő már nincsen velünk, gyászolja családja és mindazok, akik ismerték, szerették, tisztelték, köztük én magam is. Viszont a Parlament és a Városkapu örökre megőrzi kőbe vésett emlékét. Ha látják ezeket az építményeket, jusson róluk eszükbe Zsákai Béla bácsi, aki vélhetően most a felhők fölül néz erre a zord világra, melyre lényével, és szeretetével mindig tudott egy kis napsugarat vinni. Legyen áldott emléke, mindörökkön örökké.
Lőrinczy Veronika