Az emberek ismét csodát tettek a poroszka lóval. Büszkén, szaporán léptetett az arénába, magasra feltartott fejjel, égő szemmel. A dicsőség mámorossá tette, és Gülszári tánclépésekbe kezdett, majd ismét futásba lendült át. Tudatában volt, hogy szép, erős és híres.
Tanabaj, a győztes, kitárt karral lovagolt a tömeg előtt, amikor ismét felhangzott az egyöntetű fohász: „Ámen!", és ismét kezek százai emelkedtek a homlokokhoz, majd a tenyerek százai ereszkedtek alá az arcokon, miként a zúgó vízáradat. (Ajtmatov - A versenyló halála)
Mert végül semmi sem marad, csak az angyalok s a lovak.( Nemes Nagy Ágnes)
Kedves olvasó. Tandori Dezső szavait mellvértnek használva: Nem ígérhetem, hogy az olvasó rendszeres lóversenytörténeti ismereteket szerezhet a révén. Azt sem, hogy kíváncsiságát minden lehető pletykával, ténnyel, adattal kielégítem. Remélem, mégis jól fogunk mulatni. Magam, hogy emlékeimet felidézhetem, az olvasó pedig, hogy – ha jól végzem dolgom, ha elfogódottabban – az események irdatlan bősége magával fogja sodorni, el fogja ragadni, s hogy honnan? A mindennapok taposómalmából.
Ezzel a hittel mentem el Dunaszerdahely után Jászberénybe is, hogy emberi léptékű tudósítást küldjek a számomra olyannyira fontos, de hitem szerint sokaknak lényeges Magyar Vágtákról. Ezúttal Jászberénybe látogattam el.
A bevezető nagyon jó volt, az áldás és köszöntés Kondor Katalintól, minden elmét felvilágosított a jászok nagyszerű cselekedeteiről, például arról, hogy 1848 forradalmának vérbefojtása után Világosnál ők nem tették le a fegyvert.
Szólt a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, ami mindhalálig igaz, olyan mint egy zsoltár ma már, de kiknek szóltak a fenti szép szavak?
A jászberényiek elfelejtettek eljönni, a rendezés meglehetősen primitív: egy puszta közepén bokáig érő porban rosszul és amatőr külsővel megjelenített pályát képzeltek el, a sátrak egy részét elfújta a lengedező szél, az étel elfogyott már délre és mindössze egy sátor csapolta a sört, igaz: jó áron!
Minden korábbinál szegényesebb a külalak és a létszám, ha például Dunaszerdahellyel vetjük össze, ott ötezer ember jelent meg az első rendezvényen, itt pedig szintén első rendezvényen 300 érdeklődő volt. Ezek lennének a híres jászok? Akkor fordítsunk egyet a történelem lapjain visszafelé. Ott jobb arcokat lel fel a háborgó ember.
De nem ez volt a nap tragédiája!
Egy ló meghal a döntő futam előtt.
Negyven fok árnyékban. Indul a díszkör, a felvezetés. Szegényes kép ez a poros pusztában. Az ünnepélyes felvezető osztag mindössze 2 főből áll. Hol van Székely uram banderiális hadserege vagy hol a felvidéki Izsa 10 tagú díszegysége? Szánalmas ez az kép. A rendezvény elején a jászberényi jászkapitány felvezető lova el sem akart indulni. Talán azért, mert érezte a veszélyt?
A döntő előtt már éppen a felvezető kör végéhez értek volna a szereplők, amikor Jászdózsa lova hanyatt vetette magát lovasával. Ekkor még mindenki azt hitte, érzékeny a ló, majd feláll, hiszen sok ilyet lát az ember lóversenyen. De a jászdózsai ló nem állt fel. Akik közel álltak az esethez, vízért kiáltottak. Ekkor beindult a dürrenmatt-i abszurd darab:
A helyszíntől 400 méterre egy ember egy 20 literes vederrel futni kezdett a bokáig érő homokban. A cél előtt 30 méterrel valaki átvette tőle a vedret és a fekvő ló irányába futott a megmaradó vízmennyiséggel. Közben a hangos bemondó többször megismételte, lószállítót kérnek és vizes kocsit. Meg állatorvost. Az utóbbi 3 perc múlva elindult, a szállító 5 perc múlva, de vizes kocsi már nem jött. Hazament, mint aki jól végezte dolgát.
Közelebb mentem a helyszínhez. A rendező személyzet egyik tagja megkért, ne fotózzak, mert nagy baj van.
Nagy baj történt. Az egyik versenyló a döntő előtti pillanatokban elhalálozott. Fekete leplet terítettek rá, mint az emberre. Jött a villás targonca, betette a szállító kocsiba, majd a kocsinak nekifeszült 10 ember, hogy kitolja a homokból.
A jászdózsai ló nem folytathatta a versenyt, győzött a tályai lovacska. A jászdózsai kanca pedig befejezte földi létét. Élt 18 évet. A hullaszállító elvitte, a szembeni oldalon a hozzátartozói elvitték a nyerget, amelyet 18 éven át hordott, a zablát és a fékező szíjakat. Már nem kell neki. Már halott.
E sorok írója elgondolkodik és fogát összeszorítva mondja, csak mondja: mennyi emberi hanyagság, mulasztás lehet ammögött, hogy a névtelenül távozó lovacska élete megszakadt idő előtt. Vajon indul-e nyomozás, ki vétett, vagy azzal a felkiáltással, hogy: úgysem hozható már vissza a jászdózsai ló, mindenki elsikál mindent? Mert e honban minden elsikálható, ha jó kezekben van az ügy.
Ez a lovacska viszont nem volt akárki! Megnyerte az előfutamot, nagy előnnyel győzött és várta a döntő ünnepi óráit. E sorok írója úgy hiszi, hogy a valódi színész színpadon hal meg, mert ott az ő helye az utolsó percekig. Az igazi ló meg a versenypályán hal meg. Nem az istállóban vegetálva, kijelölve valami jól ízesített kolbászra.
A jászdózsai ló érzékeny, finom szerkezetű versenyző volt. A versenyt közvetítő riportertől legalább egy köszönő szót megérdemelt volna, miközben a hullakocsin elszáguldoztak vele.
De az ő groteszk visszavágása nem maradt el. A kocsi, ami szállította végső nyughelyére (vagy a dögkútba?), meg sem tudott mozdulni. 10 ember próbálta kitolni a porból, amelyből vétettünk.
Hajrá pacik! Nélkületek igaz könnyeink sem hullanának már. Annyira verseny, annyira iszonyúan embertelen ez az élet!
Szíki Károly
LOVAS VÁGTA JÁSZBERÉNYBEN 3. AZ ELHÚNYT LÓ.JPG