Az alábbikaban Antalné Nagy Magdolna történelemtanárnő ünnepi megemlékező gondolatait teszem közzé, változtatás nélkül, teljes terjdelmében. Fotó: Borsányi János, képei IDE kattintva

Tisztelt Jelenlévők, Emlékezők!

Ma, október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk. Azokra a katonákra, akik az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után a kegyetlen megtorlás áldozatai voltak, akik önként vállalták a halált a nemzetért, mely sokuknak nem is anyanemzete volt.

Mégis: szabadságért való küzdelmük, az azonos célba vetett hitük összekötötte őket. Hitték, hogy van lehetőség arra, hogy az az ország, melynek ők is részei, egyszer valóban szabaddá és önállóvá válhat.

Másképpen van tőlünk távol Széchenyi István, Kossuth Lajos, vagy Damjanich János és mind a többiek. Eszméik és erkölcseik által vannak ők nagyon messze.
Valljuk be magunknak, úgy olvassuk az élettörténetüket, mint valami romantikus Jókai-regényt, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez sohasem volt valóság. Pedig az volt! Valóság volt az, hogy a magyarok szabadságáért különféle meggyőződésű, vérmérsékletű és származású emberek össze tudtak fogni, és együtt fordultak szembe az önkényuralommal.
 Pedig Széchenyit, Kossuthot, Deák Ferencet sok szempontból egy világ választotta el egymástól. Széchenyiben, Kossuthban, és Deákban is volt önérvényesítő szándék, bennük is volt emberi önzés, de mégis össze tudtak fogni. Nem azt mondták, hogy: én, én, én! Hanem azt mondták, hogy: mi magyarok!

Mert sok mindenről lehet nekünk vitánk, és van is nap, mint nap, de – a legfontosabb – a magyarságunk összeköt bennünket. Azt is mondhatom, hogy az olyan hősök, mint az aradi tizenhárom mártír, akik közül többen nem is beszéltek magyarul, alapvetően járultak hozzá ahhoz, hogy mi most itt büszkék lehetünk a magyarságunkra.

Sorsuk azonban 1849. október 5-én Pozsony prímási palotájában megpecsételődött. Halálos ítéletüket itt és ekkor írta alá Haynau, a teljhatalmat kapott táborszernagy.
A kivégzés napja, október 6-a már akkor is a nemzet gyásznapja volt, pedig az aradi vértanúkra 1867-ig, a kiegyezésig csak titokban emlékezhetett az ország.

Ma hivatalosan is nemzeti gyásznapjaink között tartjuk számon e napot, oly sok szomorú magyar sorsforduló mellett.
1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gr. Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc 13 tábornoka (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen- Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly) és egy főtisztje (Lázár Vilmos ezredes) szenvedett vértanúhalált Aradon. Gróf Batthyány Lajost 1870. június 9-én temették el nyilvános tiszteletadása, majd 1874. május 26-án helyezték el a Kerepesi temető mauzóleumában. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest. A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba.

Akár fel is tehetjük a kérdést: Miért van szükségünk a szomorúságra, a gyásznapokra? Szükségünk van - e rájuk egyáltalán?

Kölcsey Ferenc így ír Mohács című tanulmányában: „a balsors csapásaiból is eredhetnek magas érzelmek”. A nemzeti gyásznapok a költő szerint azért fontosak, mert „magába szállást, önismerést, erőkifejtést” eredményeznek. Erre a felismerésre nagy szüksége volt a magyarságnak, történelmi megpróbáltatásai során.
Ez tartotta bennük a lelket a szabadságharc tragédiája utáni években, és az azt követő keserű, békediktátumos időkben.

Megtanultuk, hogy számunkra mindennél fontosabb a szabadság, tudunk és akarunk érte küzdeni, tudunk és akarunk érte összefogni. Ezt tanultuk meg gyásznapjaink által.
S megtanultuk azt is: a szabadságharc azonban nem volt hiába való küzdelem: A forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Az ország pedig, bár hatalmas véráldozatok árán és a nemzeti önrendelkezéstől megfosztva, de elindult a polgári fejlődés útján.

Az aradi hősökre ma országszerte emlékezünk - koszorúzással, gyertyagyújtással, ünnepi műsorral, s akadnak települések, melyek futóversenyt rendeznek a tizenhármak tiszteletére.

Nem 1848. március 15-e után jelentett igazán mást a magyar szabadság gondolata, hanem 1849. október 6-a után. A magyar szabadságért élni és harcolni nagyszerű dolog, ugyan, de meghalni érte, esetleg úgy, hogy valaki nem is magyar, tragikusabb és fontosabb üzenetet jelent.

Engedjék meg, hogy mégis a múlthoz nyúljak vissza, s magát Kossuth Lajost idézzem.
Az akkor már Torinóban élő politikusnak az aradi hősökről megemlékező szónoklatát 1890. október 6-án a pesti közönség a Vigadó első emeleti termében felállított Edison –féle fonográf hengerről hallgatta:

„ A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ’s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ’s buzgó imával kérem a magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szóztot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Köszönöm, hogy meghallgattak.

2015.október 6.
Antalné Nagy Magdolna
Somogyi Imre Általános Iskola tanára
 

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.