Az alábbiakban a II. Világháborús Emlékmű abonyi avatóján készült beszédet teszem közzé, melyet Baráth Szilárdtól, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának szakreferensétől kértem el. A szónok beszédét ezúttal tisztelettel megköszönöm, kérem olvassák el, érdemes! A jelenlévők áhítattal hallgatták, ezt is, csakúgy, mint a többiek mondandóját. Ez a beszéd ad egy kis történelmi ízelítőt az elmúlt kor borzalmairól, szenvedéseiről, és persze a kegyeletről.
Íme, a beszéd:
Kedves Abonyi polgárok! Tisztelt Megemlékezők!
Megtiszteltetés számomra, hogy Önökkel együtt részese lehetek egy társadalmi kezdeményezés által elkészült emlékhely felavatásán.
Fonyódi Tibor kortárs írónk így elmélkedik: „Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját, ha két kézzel tépi ki önnön gyökereit!”
Wass Albert gondolata pedig a következő: „a világ úgy fordult, hogy csak egyféleképpen lehet ma sikeresen küzdeni, ez pedig nem az, hogy hősi halált halunk, hanem hősi életet élünk.”
A magyar történelem vérrel teli évszázadai a küzdelemről, a megmaradásról szóltak. Őseink, ha kellett fegyverrel védték meg az ország határait, csaták százaiban bizonyították harci erejüket, ügyességüket, hősiességüket. Vitéz katonák tízezrei áldozták az életüket a XX. század két világháborújában is. Hősként kellett helytállni a harcmezőkön azért, hogy a háborúk után újjáépíthessék és újra benépesítsék a megmaradt emberek a Kárpát-medencét.
A II. világháború utáni kommunista egypártrendszer emlékezetpolitikája eltorzította magyar múltunkat, történelmünket. Elhallgatta hőseinket, és új hősöket állított a társadalom elé. A jelenkor kulturális gyarmatosítása, a „sztárkultusz” idejében, a magyar emberek példaképei szintén torzultak. Éppen ezért, a magyarként való megmaradásért való mindennapos küzdelem, ugyanolyan –ha szabad így fogalmaznom- hősi magatartást követelt és követel a mai nap is, mint háborúk idején, a frontokon való küzdelem.
Emiatt is fontos az emlékezés, az emlékeztetés, mert ráirányítja a figyelmet arra, hogy nemzetünk (h)ősei, cselekedeteikkel, követendő példát állítottak az utódok elé.
Tehát minden tisztelet az abonyi polgároknak, amiért felvállalták ennek az emlékhelynek a helyreállítását. Igen, csak ilyen összefogással, egy akarattal lehet cselekedni.
Külön, név szerint szeretném megköszönni Nagy Sándornénak, Komáromi Károlynénak, Varga Bélánénak, azt, hogy az elmúlt évtizedekben gondozták, gondoztatták az Emlékhelyet, s idén tavasszal pedig kezdeményezték a felújítást. A régi emlékmű elbontását és az új megépítését Markó Ferenc és baráti társasága vállalta magára. Köszönöm nekik is és természetesen azoknak is akik adományokkal segítették a munkálatokat.
Tisztelt Ünneplők!
A Nagy Háború idején (az 1914-18 közötti időszakban) az abonyi férfiak jelentős részét a Magyar Királyi budapesti 29. honvéd gyalogezredbe és a Császári és Királyi 68. Jász-Nagykun gyalogezredbe sorozták. Az ezredek emlékkönyvébe belelapozva, olvasható, hogy milyen frontokon harcoltak az abonyi bakák. Megjárták a szerb frontot, részt vettek a Drina-menti csatákban, de a Kárpátok hegyei között is küzdöttek az előretörő cári seregek ellen, védték az Uzsoki-szorost, ahonnan aztán előrenyomultak a Galíciai front felé.
A II. világháború idején Abonyból a Magyar Királyi Zrínyi Miklós 7. honvéd gyalogezred különböző zászlóaljaiba sorozták a férfiakat. Az elcsatolt országrészek visszatértekor eljuthattak Felvidék és Délvidék egyes magyarlakta vidékeire, majd 1942-ben a 2. magyar hadsereg kötelékében került sor az Szovjet területekre való kivonulásra. A majd két ezer kilométerre lévő frontvonalat vasúton és gyalogszerrel közelítették meg, ahonnan küzdelmes harcok árán jutottak el a Don-folyóhoz. Itt kiemelhetjük az Uriv városa birtoklásáért és a Korotajak település megtartásáért folyó harcokat, amelyet a Vörös hadsereg 1943-as januári előretörése követett. A visszavonuláskor hősiesen védték Osztrogozsszk települést. 1944 őszén a megmaradt 7. gyalogezred katonái hegyi kiképzést kaptak, így részt vettek a Kárpátok-hegyvonulatán kiépített Árpád-vonal Magyarország határait védő harcaiban.
A két világháborúban sok 100 abonyi férfi hullatta vérét Hazájáért, a Nemzetéért, a Családjáért.
Értük, a hősi halált haltak miatt, és a jövő nemzedéke magyar öntudatának helyre állítása érdekében is, szükség lenne újra gondolni, és újra értékelni több, korábbi téves megállapításokat. Az egyik ilyen, hogy „a jók és rosszak” harca volt az első világháború, a másik hogy „mi magyarok” mindig a „rossz oldalhoz csatlakoztunk”, „vesztes nemzet” vagyunk.
Ma már nyíltan beszélnek a történészek is arról, hogy a nagy háborúk, így a két világháború oka, elsősorban a nagyhatalmak mindenkori gazdasági, katonai és politikai törekvései voltak, mely erővonalak között a Magyar Nemzet az elmúlt évszázadokban leginkább csak sodródott.
Tisztelt Abonyi polgárok!
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege és a Magyar Királyi honvédség veszteségei óriásiak voltak. A Nagy Háborúban a négy millió besorozott katonából, 660 ezren nem tértek vissza a családjukhoz. A II. világháborúban a katonai veszteségünk 350 ezer főt számlált. Sokan önszántukból, sokan kötelességből védték az országhatárokon és azokon túl, a Nemzet, a Hazájuk érdekeit.
A szeretett családtól, az otthontól több ezer km-re zajló küzdelem körülményei a mai ember számára elképzelhetetlenek. A szélsőséges időjárási viszonyok állandóan nehezítették a katonák egyébként is sokszor elviselhetetlen mindennapjait. Hóban, fagyban, esőben, sárban vagy éppen tűző napsütésben kellett végig tűrni a lövészárkokban a folyamatos ellenséges tüzérségi és gyalogsági támadásokat. Mindezek mellett az első vonalban harcolóknak meg kellett küzdeni a gyakori ivóvízhiánnyal, a rossz higiéniás viszonyokkal, a fertőzött vízzel, az alváshiánnyal.
Az elkeseredett és véres háborúk a magyar katonáktól kitartást, fegyelmet, elszántságot, hitet, hősiességet és önfeláldozást követeltek meg.
Minden elismerést és tiszteletet érdemel az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében és a Magyar Királyi Honvédségben harcolók szívós ellenállása és ellentámadása a különböző frontokon, amellyel sokszor felőrölték a támadók erejét.
Fontos kihangsúlyozni azt, hogy ma mi itt állhatunk, azt az ő küzdelmüknek is köszönhetjük.
Emlékezzünk nagyapáink és dédapáink hősies helytállására.
Emlékezzünk az Abonyból besorozottakra.
Emlékezzünk, és soha ne feledjük a Hősi halottainkat.
Tisztelt Jelenlévők!
A Hősienk emlékének megőrzését segíti elő a most elkészült emlékhely.
Köszönöm a figyelmüket.
Budapest – Abony, 2015. 10. 25.
0 Hozzászólás
