A Ceglédi Járásbíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Zsarolás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. József 32 éves jászkarajenői lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. december 29. és 2016. január 16. közötti időben a szomszédjában lakó idős férfi telkének a kerítését kibontotta, majd a drótfonatot és a földbe ásott betonoszlopokat eltulajdonította. A telken lévő melléképületről hullámpalát és tetőléceket bontott le, a tárolóból pedig tűzifát vitt el.
A 32 éves férfi 2016. január 16-át megelőzően megfenyegette az idős, beteg sértettet. Azt mondta, hogy amennyiben a férfi nem ad neki pénzt, akkor meg fogja verni. Ezt követően a mozgásában korlátozott bácsi zsebéből közel 50 ezer forintot vett ki.
A ceglédi nyomozók a sértett feljelentését követően – a szükséges nyomozási cselekmények elvégzése után – R. Józsefet 2016. február 8-án elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.
Az illetékes bíróság 2016. február 10-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Ellene a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.