Ildi, nevezzük így, az abonyi asszonyt, aki több gyermekét neveli, közben időnként közhasznú munkát us kap. A kertjében termel ezt meg azt. Finom málnát, cseresznyét, egyebet. Kell az élelem, és kell a pénz is. Ildi hazafelé Abonyban a Baross úton talált egy szemmel láthatóan nagy értékű telefont. Szólt nekem. Segítsek, nem mondja meg milyen, de hátha jelentkezik a gazdája és elmondja majd, milyen is volt a több tízezer forintot érő telefon. Ha nem, hát ő leadja a jegyzőnek, mert úgy tudja, hogy a talált tárgyakat oda kell bevinnie. Kitettem oldalunkra a telefon történetét. Két nap múlva egy kicsi lány jelentkezett és elmondta, hogy milyen volt a féltett kincs, a telefon. Tstvéréé, mondja, egy szőke fonott hajú lány van a tokján, mondja a márkáját, típusát is.
Talált. Ildi elmondja, hogy igen, övé, a lányé ez a telefon. Közben apuka hív. Még nem tudja, hogy a lányáé a telefon. Boldog, kiderül, hogy két lányuk van, a másiké a holmi. Jó testvérek, meséli, hogy egyikük nyert egy okostelefont egy országos versenyen, és a másik lánynak adta ballagásra, mert neki már volt egy. Már nem is egészen értem a történetet, mert máson jár az eszem. Gondolkodom, meghatódok. Ildin, a lányokon, az EMBER-ségen, na meg azon, hogy apró pici porszemként segíthettem. Köszönöm, hogy részese lehettem a történetnek a nyilvánosság erejével. Vigyázzanak magukra és egymásra, szeressék egymást, figyeljenek. Ez az, ami értelmet ad életünknek.
LŐVE