Mint arról lapunk beszámolt, egy hajléktalan férfi keseríti meg az abonyi MÁV állomáson járók életét. Olvasónk ezzel kapcsolatban az alábbiakat írja: Kedves Veronika! Akik látták az abonyi állomáson a hajléktalan férfit, tudnak róla információt, azoknak érdemes felhívni a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát, ők budapesti, pest megyei hívásokkal foglalkoznak. Nyilván, ha a hajléktalan nem szeretne szállóra menni, akkor erőszakkal az utcai szolgálat sem tudja elvinni.
http://www.menhely.hu/
De érdemes felhívni a Vöröskereszt ceglédi szállóját is, hogy tudnak e róla valamit. Remélem tudok valamennyit segíteni.
Szép napot. És elnézést, hogy így ismeretlenül Önre írtam, de én ennél az alapítvnynál dolgoztam, krízisautón is.
Mindenképpen olyan embernek kell telefonálnia, aki már beszélt vele. Mert pl. ha nem csak a mosdatlanság, hanem fekélyes láb miatt olyan büdös, akkor már nem fogják fogadni egy fapadon, lábadozó javasolt inkább, ezt pedig jó ha tudja a diszpécser.
Szívesen segítenék személyesen is, de jelenleg 3 hetes fiammal vagyok itthon. Ha úgy alakul, hogy meg tudnám oldani, hogy kimenjek valakivel kikérdezni a férfit, hogy eddig hol volt, ki van e tiltva valahonnan stb. akkor szívesen segítek.
Úgyhogy ott a megoldás a cikk elején.
Olvasónknak pedig hálásan köszönjük és kívánunk neki áldott ünnepet!