Ülök a gépem előtt, és borzadok... a nem létező szőr is feláll a hátamon. Emberek üzennek egymásnak, nem létező érzelmeket posztolgatnak a legnagyobb közösségi portálon. Vigyorognak, művigyorokkal. Esznek olyan étkeket, melyeket éppen aktuális kedvesük eléjük pakolt, melyeket egyébként nagyon utálnak.... Ezt ismerőseik is tudják, de lájkolnak ész nélkül. Írnak és tombolnak, képeket osztanak, mintha boldogok lennének, mintha életük párját találták volna meg. És közben én tudom, hogy ez nem igaz... ahogyan sokan mások is. Szidja a háta mögött a másikat. A " kincset ", a " szerelmét ". Gyermektelen - közel negyven éves, el nem kelt- vénlányok , szőkített vagy feketített hajjal üzennek vélt ellenségeiknek, hazug pletykák nyomdokán.
Próbálnak esztelen és ügyefogyott módon vájkálni mások magánéletében, miközben a valóságról fogalmuk nincsen. Megy a szercsi, a puszcsi meg a lavcsi.... , meg persze a gyűlöletkommandó. Gyűlölik azokat, akik olyan EMBEREK ellen, akik náluk többre vitték, netalán valamit elértek azért életükben. Élnek, dolgoznak, rengeteg energiájuk van, szeretnek... Szeretik egymást. Nem azért, mert esetleg valahonnan kiemelkedhetnek a másik által, hanem azért, mert passzolnak.
Utálják őket sokan, azokat, akik valóban boldog pillanatokat osztanak meg másokkal.... Ellenben letiltanak az ostobák. Nem értik, hogy mégis láthatók maradnak, ha az okosok akarják, olvasható minden az oldalukon. Akár még a gondolataik is. Mindenki baromi boldognak vagy éppen boldogtalannak tűnik a facebookon.... De ez csak álca. A másoknak mutatott kép. Amit szeretnének elhitetni. Magukkal is, önálló gondolatok nélkül, mások gusztustalan, helyesírási hibáktól hemzsegő posztjaik megosztásával. Kínlódnak.
Nem szeretik saját magukat, ezért ez életet sem. Fáj nekik mások boldogsága, szerelme, szeretete. Csakis ösztönlényként saját maguk érdekei miatt cselekszenek. A virtuális térben léteznek főként, a nap 24 órájában. Síró gyermek mellett, szerelmes férfi vagy nő mellett nyomkodják a telefont.... ELBUKNAK. Nem ez a valóság. A valóság az ölelés, a gyertyafény, egy kellemes vacsora, a feloldódás egymás karjaiban, tekintetében, a beszélgetések. A hajnali ébredés a kedves gondjaival, a gyermek könnyeivel, a szerelmed csókjaival.
Ez a valóság. Ébredj fel... és meglátod. Ne gyűlölj, ne gonoszkodj, ne támadj méreggel teli gyilkos skorpióként másokra. Árt a szépségednek. Inkább szeress, és viseld el ez életet, nemes oroszlánként, megbocsátva az ellened - nem biztos- , hogy vétkezőknek is. Szeress... őszintén. Nem a pénzért, nem a pozícióért. Hanem MIATTA. Talán akkor boldog leszel Te is. Egyszer... De ne legyen soha mű szercsi, lavcsi és puszcsi. :)
Lőrinczy Veronika