Az egyik abonyi érintett lakos végső elkeseredésében hívott fel, elmondta, hogy most már végképp nem tudja, hogy mi lesz, mert jövő hónap elejétől minden őrzött kerékpártárolási lehetőség megszűnik az abonyi vasútállomásnál. Pedig ennek hagyománya van... Sok- sok évtizede az idősek megengedték, hogy a kerékpárokat az utazók betegyék az udvarukra, ahol azok teljes biztonságban voltak. Az idősek elköltöztek, házaikat eladták, vagy elhunytak.
Most az utolsó ilyen lehetőségnek is vége van, a néni költözik. Mindsannyian tudjuk, hogy a vasútállomási térfigyelők sehova nincsenek bekötve, nem látnak.
Olvasónk elmondta, hogy fél év alatt három kerékpárját lopták már el. Egyet a vasútállomásról, kettőt pedig a polgármesteri hivataltól. Ott vannak ugyan kamerák, de a tettesek nem lettek meg...
Olvasónk naponta ingázik, dolgozni jár. Azt mondta, eddig nyolcvanan tették be a kerékpárjukat egy helyre, ahol azok teljes biztonságban voltak. Szívesen fizetnének mindannyian az őrzésért. Inkább ezt választanák az új kerékpárok beszerzése helyett. Még az iskolások ebben a 80 főben benne sincsenek, izgalmas lesz, ha ők is azzal szembesülnek, hogy a vasútállomáson őrozetlenül kell majd letenniük a bicikliket.
Olvasónk segítséget kér. Valószínű megérné az őrzött kerékpártároló üzemeltetése, mind az önkormányzatnak, akár az ABOKOM-nak vagy vállalkozónak, magánszemélynek. A probléma sürgető, és nagyon is valós. Keressük közösen a megoldást! Cegléden és Albertirsán is van ilyen lehetőség! Meg kéne kérdezni az illetékeseket, hogy ez hogyan is működik ott... LV