Országos hír lett ismét a miabonyunk cikkéből. Pár napja megírtuk, hogy : a Református Temetőnél incidens történt. Lövöldöztek a vadászok, aiikre kihívták a rendőrség munkatársait. Olvasónk elmondta, hogy egy rokkant kocsis bácsi rendőrt hívott, mert a vadászok eszetlenül lövöldöznek és félt a temetőbe bemenni. Teljes cikk IDE kattintva
A BORS Online írja:
Mint azt a Bors a helyi vadásztársaságtól megtudta: a szombatihoz hasonló eset nem az első.
– Így igaz, a napraforgótáblában végeztünk vadkárenyhítő vadászatot, mert a balkáni gerlék tönkretesznek mindent – mondta lapunknak Lőrinczi László, az Abonyi Újvilág Vadásztársaság elnöke. – Ezek a madarak képesek akár százszázalékosan is elpusztítani a terményt, ha nem teszünk semmit, több száz ezer forintot kellene fizetnünk. Mindent jogszerűen csináltunk, a hanggal sajnos nem tudunk mit kezdeni – folytatta sajnálkozva az elnök, aki hozzátette: neki is az összes hozzátartozója ebben a temetőben nyugszik, ezért őt is érzékenyen érinti ez az ellentét. A közeli vasúti sínek melletti zajvédő ráadásul védi a lakókat az elhaladó vonat hangjától, viszont felerősíti a hangot a temető felé. Teljes cikk IDE kattinva
A MA.hu írja:
Egy kerekesszékes férfi hívott rendőrt az abonyi református temetőhöz szombaton, mert napok óta fegyverropogástól volt hangos a környék. A férfi annyira megijedt, hogy be sem mert menni a temetőbe - írta meg a miabonyunk.hu.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a bejelentés tényét. Augusztus 25-én délután egy bejelentést ellenőrizve megállapították, hogy a temető mögötti területen lévő napraforgótáblában vadászatot tartottak a szabályok betartásával - írták. Nem merült fel olyan körülmény, amely további intézkedéseket indokolt volna, így eljárás sem indult.
Lőrinczi László, az Abonyi Újvilág Vadásztársaság elnöke a lapnak elmondta: a napraforgótáblában végeztek vadkárenyhítő vadászatot, mert a balkáni gerlék tönkretesznek mindent.
"Negyven éve minden hétvégén lövöldöznek. A vadászoknak mindent szabad, nem is csoda, hiszen sok rendőr is van köztük. Olyan is volt már, hogy a kertünkbe hullott le a lelőtt kacsa" - mondta egy az abonyi református temető közelében élő, neve elhallgatását kérő idős asszony.