Múlt héten több Olvasónk is jelezte, hogy Abony Mérgesnek nevezett városrésze felől valami félelmetes hangerősségű daj- daj hallható, melynek következtében képtelenek voltak éjszaka nyugovóra térni. Volt aki elmondta, hogy már nem bírta tovább a zene hangerősségét úgy este tízkor, mert másnap öt órakor kelnek, ezért betelefonált a rendőrségre, hogy csináljanak már valamit. A fülsikekítő zenebona főként cigányzene, és lagzis repertorából állt.
A rendőrök dolguk végezetlenül távoztak a helyszínről, olvasónk elmondása szerint, és azt mondták, éjjel 11-ig kapnak haladékot a hangoskodók, akik közül egyiküknek a 30. születésnapját ünnepelték éppen... Bízzunk benne, ha még lesznek bosszantóan hangos bulik városszerte az ősz folyamán, azok kulturált hangerővel zajlanak majd.... Ez lenne a közérdek. Vigyázzanak egymásra, legyenek tekintettel szomszédaikra, akik közül sokan korán kelnek és másnap munkába indulnak! LV