A Baross Gábor út borzalmas állapotára már több olvasónk is felhívta a figyelmet, de e nélkül is tapasztaljuk, hogy valami kegyetlen állapotok uralkodnak ott. Olvasónk másfél éve a polgármesteri hivatal segítségét kérte, ami elmaradt... Azt mondták neki, hogy nem önkormányzati az út, hanem a KÖZÚT-é, és majd szólnak az illetékeseknek. Nyilván ezt meg is tették, de a Magyar Közút nem foglalkozik a Baross Gábor úttal. Pedig megtehetné, nagyon is... Hiszen az akkor ment tönkre mikor a MÁV építkezett az állomáson. A nehézgépek dübörögtek, az útpálya tönkrement, mert alkalmatlan volt ekkora teherbírásra. Sajnos nem írták elő a MÁV-nak, hogy állítsa helyre az utat, ennek a levét isszák azóta is az abonyiak. Sőt, amikor időnként " kátyúznak " a területen, az csak pár hétig bírja, mert a mart aszfaltot a pocsolyákba, gödrökbe dobálják bele, olyan " magyaros " módon.... Erről korábban oldalunk cikkezett is. 2015-ös cikkünk IDE kattintva olvasható Ugyanebben az évben örültünk annak, hogy felújítják, de hol van már annak a munkának az eredménye? Cikkünk ITT olvasható erről. A problémát jelzem a Közút felé... LV