Érkezik az év egyik legjelentősebb és legjobban megismert meteorraja, az október utolsó harmadában jelentkező Orionidák. Az Orionidák meteorraj csúcspontja minden évben október 21-re esik. A meteorraj a Halley-üstökösből származik. Ily módon, amikor egy ilyen meteor "lángra lobban" bolygónk légkörében, valójában a Halley-üstökös egy-egy darabkáját látjuk elégni.
A raj tavaszi párja a májusi Éta Aquaridák, az üstökös pályája ugyanis kétszer is metszi a Föld pályáját. A meteorrajt 1839-ben fedezte fel Edward C. Herrick, de csak egy 1911-es tanulmány vetette fel az Éta Aquaridákkal való kapcsolatát.
Az Orionidák messze nem olyan látványos, mint az augusztusi csillaghullás, de a szerencsésebbek ilyenkor is megpillanthatnak egy-egy hullócsillagot. A csúcs általában 21-re esik.
Az Orionidák maximuma nem olyan éles, mint a Quadrantidáké, ami csak pár óráig tart, vagy a Perseidáké, amely gyakorlatilag egy éjszakára koncentrálódik, hanem több napon át tart.
Október 20-24-e között gyakorlatilag egy hosszan elnyúló, folyamatos maximumot látunk, és október 2. és november 7. között bármelyik nap láthatunk egy-egy hullócsillagot. Ennek oka, hogy az Orionidák már jobban szétterült raj, mint az említettek.
A jelenség szabad szemmel is megfigyelhető tiszta égbolt mellett, a legtöbbre éjfél és napfelkelte között számíthatunk. Csúcsidőszakban óránként 15-20 hullócsillag tűnhet fel az égbolton.
Nevét onnan kapta, hogy a legtöbb hullócsillagot a Földről nézve az Orion csillagképben lehet látni. Az Orion hajnalban a déli égbolt irányában, magasan a horizont felett látható.
Az Orionida meteorrajt legkorábban középkori kínai észlelők említették, de európai említést csak 1864-ből találtak.