Cikkem a fanyalgóknak született.
Ülök a gépem előtt, nézem az országos oldalakat, nézem a regionálisakat, más településekét, az abonyiakat.... jönnek a kommentek, kérdések. Történik valami jó, és jön a válasz, kérdések formájában: Miért nem a másikat? Miért pont ezt? Miért ezt az utat? Mikor lesz kész amaz? Mért kell maszk? Miért nem kell maszk? Miért vannak rendezvények? Miért nincsenek rendezvények? Miért jönnek a szigorítások? Miért nincsenek szigorítások? Jönnek az álhírek, idióta pletykák, melyekről azt gondolják, ha kiírják igaz lesz. Érkeznek a hazugságok, mélységes gyűlölettel. Örülnek a más bajának, de még rá is erősítenek.
Több millió virológus szakértő országa lettünk, mindenki mindenkinél jobban tud mindent. Így igaz ez az útépítésekre is. „Nem lesz tartós!” De igen, az lett. Igaz ez a beruházásokra. „Nem kell nekünk ez!” Aztán rövid időn belül kiderül, igen kellett ez. Igaz ez a rendezvényekre. „Minek ez, én biztosan nem megyek!” Aztán ott csápol az első sorban a sikeres programokon, vagy irigykedve, és fanyalogva „zöld fejjel” nézi otthonról a boldog összetartó EMBEREK közösségét.
Késhegyre menő viták folynak a politikában. Emberek vesznek össze: ÖRI HARI szinten, mert mások a nézeteik. Pedig, a Világunk attól szép, hogy nem vagyunk egyformák és más szemmel nézzük azt a bizonyos Világot. Tisztelni kell a másikat, annak a másnak a más véleményét. Lehet érvelni, vitázni, de nem megalázni a másikat csak azért mert az életed egy kicsiny szeletében nem veled ért egyet.
Tény: Abony fejlődik, egy igazi közösséggé formálódott az elmúlt két esztendő alatt. Örülök, hogy ennek én magam is részese lehetek, azért a városért dolgozhatok, sajtósként, főszerkesztőként, magán weboldal tulajdonosként ahol élek. Ott dolgozom, ahol felnőttek a gyermekeim, ahol „mindenki” ismer, mosolyogva üdvözöl és köszön nekem. Mert szeretek itt élni, és én valóban szeretem Abonyt.
Kérlek, kedves Olvasó, olvasd végig még egyszer- ha kérhetem- amit írtam.... Gondolkodj el azon, hogy hogyan lehet úgy élni, hogy semmiben nem leled örömöd? Hogyan lehet létezni egy káoszos, gyűlölettel telt térben? Hogyan nem veszed észre azt, hogy az élet szép és jó? Még akkor is, ha olykor nagyon- de nagyon meg kell harcolnod érte.... Ahogyan nekem is.
Viszont ettől még szép az élet, csak észre kell venni. Minden pillanatát, a sárguló faleveleket, a virágokat, a felhőket az égen, és persze első sorban a Családodat, a gyermekeidet, a Párodat. Ne ülj a gép előtt, ne élj durva álomvilágban. Ez egy cyber tér. Beszélgess személyesen, kelj fel, most is akár, és mondj valami kedveset annak, aki ott van a közeledben.... Hogy most „hülyén” néz rád? Akkor mondd el, hogy szükséged van rá és szereted. Talán egyszer csak megérti!
Lőrinczy Veronika