
Az állattartás során kiemelten oda kell figyelni az állatok védelmére. Ez nemcsak azt jelenti, hogy ki kell zárni a behatolókat, de a kóborlást, kijutást is meg kell akadályozni. Ehhez egy hatékony, stabil határvonalra van szükség. Az egyik legjobb kerítés nem más, mint a villanypásztor, amit számtalan területen használnak.
Mennyire biztonságos a villanypásztor?
Ezt a kérdést általában az állatok testi épségével kapcsolatban szokás feltenni. Megnyugtathatunk mindenkit: a szabványos elektromos kerítés semmilyen sérülést nem okoz. A célja csupán annyi, hogy egy kellemetlen érzést éljen át az, aki hozzáér. A Vinex villanypásztor állattartás terén minden eszközt és kiegészítőt a rendelkezésünkre tud bocsátani, így hatékonyan tudjuk kiépíteni a saját rendszerünket.
Fontos, hogy minden állat esetében megtaláljuk az ideális telepítést. Ez a juhok, kecskék tartása során azt jelenti, hogy érdemes négy szalagot használni. Az első huzalt a talajtól számítva 30 centiméter magasságban kell elhelyezni, a másodikat 45-50 centiméterre, a harmadikat 60-50 centiméterre és végül a negyediket 90-120 centiméterre (szintén a talajtól számítva mindegyiknél).
Nagy előny, hogy a kecskék, juhok esetében van lehetőség arra is, hogy kész karámhálókat használjunk. Sokkal egyszerűbb az áthelyezésük és az építésük, mint a hagyományos elektromos kerítésnél. Dupla leszúrós oszlopokkal és kész hálókkal kell dolgozni.
Ez kifejezetten azok számára előnyös választás, akik most kezdenek kecskéket vagy juhokat tartani. A karámháló azért is hatékony, mert többféle magasságú változat érhető el: 90, 105 és 120 centiméteres is. Juhokhoz és kecskékhez is egyaránt megtalálhatjuk az ideális megoldást.
Védelem a ragadozókkal szemben
Természetesen a villanypásztornak nem csak az a célja, hogy megakadályozza a haszonállatokat a kóborlásban. A behatolók ellen is védelmet kell nyújtani. Kifejezetten fontos ez, ha erdő mellett van a gazdaság, a legelő, vagy már alapból több vadkár történt az elmúlt időszakban. A villanypásztor tökéletes megoldás erre, mivel maximum egyszer fog próbálkozni a behatolással bármelyik vad, utána garantáltan megtanulja azt, hogy többször nem érdemes.
Az elektromos kerítés számukra sem okoz sérülést, csak szintén egy kellemetlen élménnyel “ajándékozza meg” a kíváncsi egyedeket.
Ideális megoldás bármilyen helyzetben
A villanypásztor előnyei közé tartozik az is, hogyha meg kell változtatni a legelő méretét (bővíteni, kisebbíteni) vagy teljesen áthelyezni azt, az is egyszerűen megoldható. Nem kell hozzá szakértő, csupán a megfelelő lépéseket követni az előírás alapján. Egy igazán rugalmas megoldásról beszélünk, amit érdemes használni a gazdaság méretétől függetlenül.
Ma már olyan elektromos kerítés is kapható, amit a kertben kell elhelyezni, hogy védjük a virágágyást a házi kedvenctől, vagy éppen megakadályozzuk annak elszökését.