Ahogyan a közlekedésben az elektromos autók, úgy a szabadtéri sütésben a pelletgrillek jelentik a legújabb találmányt, sokak szerint a jövőt, de azt már most kijelenthetjük az utóbbiakkal kapcsolatban, hogy megkönnyítik az életünket.
A 21. század emberének életében egyre több olyan eszköz van, amely tovább növeli a kényelmét, ma már, amit csak lehet, távirányító vezérel, és rengeteg tennivalót intézhetünk egyetlen gombnyomásra a mobiltelefonunkon keresztül.
Nem kivétel ez alól a grillezés sem, ugyanis a hagyományos fa- és gázgrillek mellett megjelentek a Grillplaza.hu-nál is elérhető pelletgrillek. Cikkünkből megtudhatod, hogy mik ezek, és hogyan működnek, tarts velünk, ha vevő vagy az újdonságokra!
Grillezzünk, bárhol is vagyunk!
Nincs is élvezetesebb, mint a szabadtéri sütés-főzés, és sokak szerint nincs is ízletesebb, mint az így készült ételek. Sokan ezt a füst sajátos aromájának tulajdonítják, míg mások köszönik szépen, de megvannak a szagos égéstermék nélkül is, és élvezik a gázgrillek gyorsaságát és szabályozhatóságát.
Nem tisztünk igazságot tenni, mindenki amellett teszi le a voksát, amelyik szimpatikusabb a számára, mert finomságok készítésére mindegyik fajta alkalmas.
A faszenes grillek nagy előnye a más típusúakkal szemben, hogy szinte bárhol használhatóak, így akár egy pikniken is a parkban vagy túrázás közben, ahol találni faanyagot a tüzeléshez. A gáz- és a legújabb típusú pelletgrillek hordozhatósága korlátozottabb, viszont nagy előnyük az egyszerű kezelhetőség.
Mi az a pelletgrill?
Az új típusú pelletgrillek népszerűségének oka a kényelem, ugyanis ezek a grillek 2 egyszerű lépésre redukálják a sütési folyamatot: hőmérséklet beállítása, start gomb megnyomása, ezután a sütő végzi a dolgát. Nagy előnye, hogy finom ételeket készít minimális munkabefektetéssel, tovább minimális rendetlenséggel.
Ezek a sütők igazán könnyen kezelhetőek, az egyetlen előkészítő munka, amit a pelletgrill igényel, az a tömörített keményfa fűrészporból készülő BBQ-pellet rendszeres időközönkénti betöltése a grill tűzrakó edényébe. Ezután már csak a hőmérsékletet kell beállítani, és a szerkezet pontosan annyi pelletet adagol, amennyi a grill kívánt hőmérsékletre való felfűtéséhez szükséges. Ezután visszatérhetünk az egyéb tevékenységünkhöz, anélkül, hogy aggódnunk kellene a grillsütő ellenőrzése miatt.
Nem kell figyelni a hőmérsékletet, beállítani a szellőzőnyílásokat vagy több tüzelőanyagot adagolni, ezt a pelletgrill elvégzi helyettünk. Egyes típusok programozhatóak, így a teljes füstölési ciklus beállítható. A modern készülékek esetében a szabályozás történhet távolról, wifi vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül.
Készíts benne bármit!
A pelletgrillek sokoldalúan használható sütők, melyekben piríthatunk, grillezhetünk, füstölhetünk, de a változatos kiegészítők, öntöttvas tálak segítségével bármilyen ételt elkészíthetünk.
Kiélhetjük a kreativitásunkat, páratlan lehetőséget biztosítanak a családi vagy baráti sütögetések során, és mindezt egyetlen gombnyomással.