A VPS-ek, vagyis a privát szerverek egyre inkább elterjednek körülöttünk. Nem is véletlenül, hiszen több szempontból is megéri a használatuk: rugalmasság, skálázhatóság, csak hogy párat említsünk a legfontosabbak közül. A virtuális privát szerverek gyorsasága és könnyedsége pedig sok esetben igencsak hasznosnak ígérkezik.
A magyar tulajdonban lévő RackForest csapata a VPS bérlési lehetőség mellett a szerver hoszting, a rendszer-üzemeltetés, a tárhely és domain biztosításában is segítséget nyújt. A piaci tapasztalat több, mint tíz évre nyúlik vissza, ez idő alatt pedig több, mint tízezer elégedett ügyfél sorakozott fel mögöttük.
Mi az a VPS?
A VPS, ahogy a bevezetőben is említettük, a virtuális privát szerver (angolul Virtual Private Server, innen a rövidítés) és a nagy teljesítményű szerveren működő önálló egységek, szerverek rendszerét jelenti. Az ilyen nagy teljesítményű szerverek több feladatot is képesek ellátni egyszerre, ami annak is köszönhető, hogy alacsonyabb a kihasználtság szintje. Alapvetően tehát egy szerveren belül önállóan működő egységről van szó.
A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy egy fizikai szerveren többféle privát szervert is elkülönítenek – az előfizetők pedig csak ezek egy részét látják és alkalmazzák. Telepíthetik rá a saját operációs rendszerüket, és a saját memóriatartományukhoz, tárhelyükhöz kizárólagos hozzáféréssel rendelkeznek.
Mikor előnyös a VPS?
Egyrészt azért, mert egyszerűen és könnyen skálázhatóak. Amennyiben több virtuális processzorcsomagot, RAM-ot vagy háttértárat szeretnénk, gyorsan elintézhetjük.
A VPS rugalmassága pedig jól jön több esetben is. Ilyen például, amikor egy gombnyomással bővíteni szükséges a processzort, a háttértárat vagy épp a RAM-ot. Ez különösen fontos, ha hirtelen, szinte lavinaszerűen megindul a látogatószám az oldalunkra. Hasonló előfordulhat a közösségi oldalakon is, ahol egy kisebb portfóliójú ügyfél is foghat “nagy halat”, ami jelentősen megdobja a forgalmat, és így még több erőforrásra lesz szükség.
A virtuális privát szerver tehát azért jó, mert dedikált IP-címként funkcionál, erőforrásokat biztosít, és a hardver lényegében bárhol és bármikor rendelkezésre áll, csak el kell indítani – olyan, akárcsak a tartalékos katona, akire hirtelen lesz szükség. Nincs továbbá bővítés, migrálás, tesztelés, csak egy gombnyomás az egész.
VPS bérlése – beruházás nélkül!
A virtuális szerver bérlés nagy előnye, hogy a fizikai karbantartás terhe lekerül a megrendelő válláról. A RackForest VPS megoldása akár azonnal üzembe helyezhető, könnyen és rugalmasan testreszabható, biztosítja a dedikált erőforrásokat, folyamatos biztonsági mentésekkel és 0-24 ügyfélszolgálattal – így valamilyen hirtelen probléma esetén, akár hajnali 2-kor is segítséget lehet kérni.