Sok szülő tanácstalan abban a tekintetben, hogy mikor vegyen gyermeke számára mobilt. Hány évesen tudja majd használni a készüléket felelősségteljesen a gyerkőc? És egyáltalán: milyen modell lesz az ideális?
A probléma elég összetett, és persze attól is függ, hogy mi még a célunk az okoseszközzel a kapcsolattartáson kívül. Tanuláshoz vagy játékhoz is kell? Mindenesetre első telefonként olyat válasszunk, amely kedvező áron szerezhető be, ugyanakkor az alapfunkciók is megvannak rajta. Tökéletes választás lehet például a CoolMobile.hu-n megrendelhető Realme C31. Mutatjuk, hogy miket tud!
Telefon az iskolában
Bár a legtöbb házirendben tiltják, hogy a gyerek mobiltelefont vigyen be az iskolába, jól tudjuk, hogy ez az igény nem kivitelezhető sok esetben. Persze a készüléknek kikapcsolt állapotban a táskában kell lennie a tanóra alatt, de ha vége a tanításnak vagy a napközinek, akkor elő lehet venni.
Sok diák ezen keresztül értesíti a szüleit, ha rosszul érzi magát, vagy elmarad egy óra. Jó tehát, ha a gyermeknél ott van a mobil, biztonságérzetet ad. Fontos azonban kiemelni, hogy a szülők felelőssége megtanítani a gyermeket a telefon megfelelő használatára.
Amennyiben láttuk, hogy a gyerek már felelősségteljesen tud bánni a készülékkel otthon – vigyáz rá, lehalkítja, ha kell, nem fogyasztja feleslegesen az aksit, és biztonságos tartalmakat fogyaszt –, akkor bátran megengedhetjük neki, hogy az iskolába is elvigye.
Amikor pedig már önállóan közlekedik az intézmény és a lakóhely között, akkor mindenképp célszerű számára egy saját mobilt venni. A kérdés, hogy milyet.
A Realme C31 ideális első telefonnak
A szülőkön is múlik, hogy milyen modellt választanak gyermeküknek, mi most azonban a Realme C31-re szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, aki egy kedvező árú, de jó tulajdonságokkal rendelkező, megbízható készüléket keres.
Ez az okoseszköz 164,7 x 76,1 x 8,4 mm-es, súlya 197 gramm. Nem túl nagy, könnyen elfér egy zsebben is, azonban kellően vastag és nehéz ahhoz, hogy a gyermekek kezéből se csússzon ki. Persze mindenképp vegyünk rá tokot és védőfóliát is – a CoolMobile.hu oldalán ezeket a kiegészítőket is megtaláljuk.
Alapvető funkciókhoz alkalmas a termék: telefonálásra, böngészésre jó, fényképezni is lehet vele, három hátlapi kamerája is van. Ami lényeges lehet: Realme UI 2.0 felhasználói felülettel rendelkezik, így könnyen elsajátítható a használata kisebb gyermekek számára is.
Az aksi is bírja a napi terhelést
Nagyon fontos egy gyerekeknek szánt telefon esetében, hogy mindig legyen feltöltve. Nincs is rémisztőbb, mikor a szülő hívását nem tudja fogadni a csemete, mert lemerült a mobilja. A Realme C31 ebből a szempontból is ideális: az 5000 mAh-s akkumulátor simán kibír egy napot még bekapcsolt állapotban is.
Wi-Fi, Bluetooth 5.0 és GPS is található a készüléken. Mivel microSDXC-vel a 3/32 vagy a 4/64 GB-os tárhely bővíthető, tudunk rá olyan alkalmazást telepíteni, amely a gyermekek biztonságát szolgálja még.
A telefon ma már létszükséglet: minél előbb vegyünk egy alapeszközt jó áron, később pedig a gyerkőc magától is választhat majd a kínálatból.