Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes négyzetméternyi szabad terület aranyat ér, és olyan bútorokat keresnek, amelyek segítségével ezt maximálisan ki tudják aknázni, hogy az otthonuk kényelmes és praktikus legyen, még akkor is, ha a tér korlátozott.
Az egyik legnépszerűbb közülük a Kanape.net-nél is kapható sarokkanapé, amely azért is előnyös ilyen helyzetben, mert nem szűkíti vagy rövidíti meg, hanem kitölti az egyébként kihasználatlan helyet.
Arról nem is beszélve, hogy az egyedi formájának és a hosszának köszönhetően jóval több ülőhelyet biztosít, mint egy hasonló, hagyományos kanapéból és székből álló garnitúra. Így ha egy nagyobb társaság jön vendégségbe, akkor nem jelent majd gondot a leültetésük.
Ráadásul, mivel egyetlen bútordarab bőséges ülőhelyet biztosít, a helyiségben lévő bútorok száma is minimalizálható, amely segít az átláthatóbb és rendezettebb lakótér, valamint az esztétikusabb miliő kialakításában.
Támogatás és kényelem
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a gyártók manapság már extra figyelmet fordítanak a sarokkanapé kialakításakor az ergonómiai jellemzőkre, például magas háttámlával és mély ülésekre látják el őket. Mindez pedig rendkívül előnyös a sok időt ülő helyzetben töltők számára, segíthet megelőzni ugyanis a hátfájást és támogatja a helyes testtartást.
Moduláris tervezés
A fentebb említett dolgokon túl az is egy nyomós érv a sarokkanapé választása mellett, hogy ez a típusú ülőalkalmatosság moduláris kialakítással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy több átrendezhető, egymástól független darabból áll.
Az ebből fakadó rugalmasság pedig biztosítja, hogy az ülőgarnitúrát különböző elrendezésű szobákhoz is hozzá lehessen igazítani, vagy az üléskonfigurációt úgy átalakítani, hogy az maximálisan megfeleljen a használati preferenciáknak.
Többfunkciós használat
Ha az eddig felsorolt dolgok nem lettek volna még elegendők, a sarokkanapét sok esetben felszerelik még további funkciókkal, például ággyá alakítható, vagy beépített tárolási megoldásokat kínál.
Ennek köszönhetően pedig még inkább megbecsülendő bútordarabnak számít az olyan kompakt terekben, ahol minden bútordarabnak több célt kell szolgálnia.
Reméljük, hogy ezzel már sikerült meggyőzni a sarokkanapé választásáról. De, hogy igazán teljes értékű segítséget nyújtsunk, a cikk befejezéseképpen hoztunk még néhány hasznos tippet, amellyel vizuálisan tágíthatod a teret.
Lássuk, melyek ezek pontosan!
Ha világosabb színeket használsz az otthonod egyes helyiségeiben, akkor azoknak jóval nagyobbnak és tágasabbnak tűnnek majd. Az otthonos hatás elérése érdekében válaszd a krémes pasztellszíneket, ha viszont barátságosabbá szeretnéd tenni a teret, akkor maradj inkább a természetes tónusoknál!
A másik tippünk pedig, hogy használj sok tükröt! A tükör ugyanis jóval több egy divatos fali dekorációnál. A napfény visszatükrözésével extra fényt csempészhetsz a helyiségbe, amellyel vizuálisan tágítja azt.