A mai napon ünnepélyes keretek között átadásra került Abonyban a mintegy félmilliárd forintos befektetéssel megépített Egészségügyi Centrum, mely Dr. Kostyán Andor nevét viseli. Abonyban igazi hiánypótló létesítmény jött létre és végre századunkhoz méltó módon folyhat majd a megelőző és gyógyító munka. A hivatalos átadóra rengetegen voltak kíváncsiak a lakosok közül, akiknek nem kellett csalódniuk, hiszen a szalag átvágása után elsőként ők is beléphettek az épületbe, mely szemmel láthatóan szépre és minőségileg is igen jóra sikeredett. Mindez kisebbfajta csoda, hiszen mint lapunk megírta, a GENÉP, mint fővállalkozó csődbe ment és silány minőségű félkész munkát hagyott örökül a városnak.
Így a helyébe lépő Pol Vill Kft-nek, mint a GENÉP korábbi alvállalkozójának jutott az új közbeszerzés után a munka. Hat hét alatt kellett csodát tenniük és készre építeni a házat. Mint Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester a megnyitón beszédében elmondta, 50 %-os készültségből lett 100 %-os hat hét alatt. Sokaknak mondott köszönetet a polgármester, és igazi csapatmunkáról számolt be. Az alvállalkozások abonyi cégek voltak, így helyiek fejezték be azt, amit messziről jöttek elkezdtek és elrontottak. Így szerepe volt mindebben Krupincza Tibor volt képviselőnek és Bodor Gézának, valamint vállalkozásaiknak.
A polgármester kiemelte azt, hogy a hatóságok mindenben segítségükre voltak, csakúgy, mint a szolgáltató cégek. A hivatali dolgozók és a régi, valamint az új képviselő testület tagjai is sokban támogatták a megvalósulást. „ Kétkedve bár, de kiálltak a beruházás mellett a testületi tagok. „- mondta a polgármester. Az új egészségügyi centrummal Abonynak húszéves álma valósult meg, hiszen a nyomorúságos körülmények között végzett egészségügyi feladatellátásnak vége. Ide költöznek a rendelők, szakrendelések és az orvosi ügyelet is itt lesz, a védőnők és gyermekorvosok is kapnak itt helyet. A laboratórium is átköltözik, de lesz röntgen helyiség is. A szalagot Balogh Edit Dr. Czira Szabolcs FIDESZ-es országgyűlési képviselővel és Dr. Czinege Imre volt MSZP-s országgyűlési képviselővel közösen vágta át.
Az épületet már bebútorozták, szépen kitakarították és hamarosan átköltöznek ide az érintettek. A működtető az önkormányzattal jelenleg is szerződésben álló SANAMED lesz, a főigazgató pedig Dr. Pusztai Dezső. Az épületben bútorok már vannak, de műszerek még nincsenek. Lapunk nem hivatalos információi szerint a költözés még eltart egy darabig, ne rohanjanak. Dr. Pusztai Dezső kinevezése december 1-től szól, az átköltözés január másodikáig történik meg. Az új évet már ebben az épületben kezdhetjük. Csak ne legyen rá szükségünk!
Lőrinczy Veronika