Az Erkel év alkalmából, a Zene Világnapján csodálatos koncertet szervezett a Bihari János Zeneiskola. Íme az igazgatónő, Bakosné Kocsi Judit Erkelről szóló előadásának anyaga, teljess terjedelmében:
ERKEL FERENC ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
Születésének ideje 1810. november 7. Születésének helye Gyula (Békés Megye). Zenész családból származott. Dédapja, a pozsonyi Erkel Vilmos, nagyapja Erkel József és édesapja, ifjabb Erkel József is képzett muzsikusok voltak.
Gyermekkor, iskolás kor
Ferencet először a németgyulai elemi iskolába, majd a magyargyulai főelemibe íratták be. Zenei tanulmányait Gyulán kezdte el, első mestere édesapja lehetett. Középiskoláit Nagyváradon kezdte, majd Pozsonyban folytatta. Nagyon fiatalon, 1827-ben - 17 éves korában - Kolozsvárra került, ahol zongoratanárként tevékenykedett. Kolozsvárott
ismerkedett meg Brassai Sámuellel, az utolsó magyar polihisztorral, aki
felkeltette érdeklődését a magyar zene iránt. Az ő biztatására írta „Magyar
ábránd” című zongoradarabját is, amelyet több hangversenyen is előadott.
Három magyar város: Pozsony, Kolozsvár és Pest–Buda volt nagy hatással Erkel Ferenc emberi és művészi fejlődésére, egyéniségének kialakulására.
Édesapja kívánságára Pozsonyban végezte gimnáziumi tanulmányait, ahol kiváló zenei nevelőt kapott a híres morvaországi Henrik Klein személyében. Nála lakott és általa ismerkedett meg a bécsi klasszikus mesterek muzsikájával. Pozsonyban hallgatta először a nagy operaszerzők műveit is, és itt hallotta a magyar verbunkos zene ünnepelt virtuózának, Bihari Jánosnak a hegedűjátékát és Liszt Ferencnek a koncertjét.
Kolozsvárott zongoratanári állást ajánlottak fel neki. Korabeli feljegyzések szerint nagy sikert aratott zongora hangversenyeivel. Kolozsvárott kinevezték a Hangverseny- zenekar karmesterévé is. Később ekként nyilatkozott ott eltöltött éveiről: ”Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem. Ott műveltem ki magam zongoraművésznek, ott tanultam legtöbbet, ott lelkesítettek, ott kötötték lelkemre a magyar
zene felvirágoztatásának ügyét és ott telt meg a szívem a szebbnél szebb magyar-székely népdalok árjával, melyektől nem tudtam többé szabadulni.”
Pest Budán, az ott töltött hosszú évek gyakorlatában ismerte meg a színházi zene művészetét, a főváros lett alkotói tevékenységének, előadóművészetének és oktató munkájának színhelye is. Erkel – a fővárosba költözése után – (1835) a pest-budai zenei élet legfoglalkoztatottabb zenei személyisége lett.
Várszínházi szerződésével tagja volt annak a közösségnek, amelynek célkitűzése a magyar nyelv, a magyar színművészet, a magyar zene ápolása volt.
Erkel a zeneszerző
Zeneszerzőként számos műfajban alkotott.
1. Írt kantátát (Magyar cantate)
2. karműveket (Litánia, zenekari kísérettel – Gyászkar – Dalár-induló stb.)
3. kísérőzenét, balett betéteket, népszínműzenéket (Kegyenc, Teleki László
szomorújátéka - A kalandor, Nagy Ferenc népszínműve - Két pisztoly, Szigligeti Ede népszínműve - Nemesek hadnagya, Kovács Pál drámája stb.)
4. dalokat
5. hangszeres darabokat (zongoradarabokat - zenekari műveket, nyitányokat, indulókat)
A Himnusz szerzője
A Szózat megzenésítésére kiírt pályázat sikerén felbuzdulva Bartay Endre,
a reformkori magyar művelődés „mindenese”, pályázatot hirdetett Kölcsey
Ferenc Himnuszára is. Erkel Himnusza feltehetőleg 1844 márciusában–
áprilisában született. A bírálóbizottság 1844. június 15-én hozta meg
döntését, mely szerint a tizennégy beérkezett pályamű közül Erkel Ferenc
pályázatát nyilvánította győztesnek.
Erkel és a magyar opera
Erkel Ferenc volt a magyar opera úttörője, az európai színvonalú magyar nemzeti opera megteremtője. Amikor átvette a Nemzeti Színház és a benne működő operatársulat vezetését, már tudta, hogy a nemzet azt várja tőle, hogy a magyar nyelvű színházban új magyar operák hangozzanak fel, amelyeknek zenéje olyan izzó hazafisággal szólal meg,
mint a kor magyar költészetének nyelvezete, mint Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, vagy Csokonai Vitéz Mihály versei.
Erkel művészete a magyar nép érzelmeinek, a kor hangulatának
tükre. 1840 és 1885 között írt nyolc operájában a reformkor, a szabadságharc, az abszolutizmus, a kiegyezés korának képe tárul fel. Csak nemzetének történelme érdekelte, ha témáit a messzi múltból merítette is, mindig a jelenhez szólt és a jövőt építette.
Azt várták tőle és a dalszínháztól, hogy a magyar múlt lelkesítő képeit jelenítsék meg, hogy a magyar opera magyarul „beszéljen”, legyen méltó szövetségese Kossuthnak, Wesselényinek, Széchenyinek. Velük együtt ébressze fel a nemzet öntudatát, szabadság törekvéseit.
Erkelnek nemcsak a magyar operát kellett megteremtenie, hanem az operáiban megszólaló magyar hangszeres zenét is, a magyar opera magyar zenei nyelvét. Az előbbit a nyugati, főleg olasz zenei formák és a hazai muzsika elemeinek egybeolvasztásával alakította ki, az utóbbit, előzmények hiányában maga hozta létre, főként a verbunkos zene elemeinek felhasználásával.
Már első operájában, a Báthori Máriában is - a darab csúcspontján - a kor nemzeti zenéjének, a verbunkosnak a hangjai csendülnek fel.
Ekként szólalt meg első operája, a Bátori Mária, négy évvel utána a Hunyadi László és 17 évvel később, a szabadságharc leverését követően, a Bánk bán. Majd a Dózsa György és még két történelmi tárgyú operája, a Névtelen hősök és az István király. A Bánk bán és a Dózsa György között írta Sarolta című vígoperáját, amely az akkori népies muzsika foglalata volt.
Bátori Mária
Erkel 1840-ben írt első operája. Szövegét – Dugovics András drámája
nyomán – Egressy Béni írta, aki haláláig segítő társa volt Erkelnek operaszerzői munkájában. A magyar Színház művésze volt, a magyar színjátszás „mindenese”, számos idegen nyelvű színmű fordítója.
Már a Bátori Máriában is megszólal az Erkel teremtette magyar zenei nyelvezet: a darab csúcspontján verbunkos muzsika hangzik fel.
Bemutatójának helyszíne a Nemzeti Színház volt, 1840. augusztus 8-án. A Der Spiegel című német újság kiemelte az opera tősgyökeres nemzeti karakterisztikus színeit, dicsérve a „pompás” hangszerelést is. A Honművész cikkében ez volt olvasható: „Ha a szerző úr már első művében ily mesteri műértést tudott felmutatni, lehetetlen neki szerencsét tiszta szívvel nem kívánni”.
Hunyadi László
Erkel második operája, az első maradandó értékű magyar opera. Az 1844. január 27-én bemutatott Hunyadi László „a forradalmi évek hősi-lírai-nemzeti operája”.
Színlapján az alábbiak voltak olvashatók:
„Eredeti nagy opera 4 felv. Írta Egressy B., zenéjét a jutalmazandó.
Az új öltözetek Podhráczky F. főruhatárnok felügyelete alatt készültek.
Korabeli írások igazolják, hogy az opera kirobbanó sikerét csaknem egyhangú lelkesedéssel fogadta a sajtó. A Világ írta január 16-án. „A dalművet eleitől végig magyar szellem lengi át és zenészeti tekintetben igen sok jelességgel bír. Nemzeti Újság: „...bár mily nagyszerű s nemzeti tárgyat választ, csak úgy használja abban a nemzeti zene hangjait, mint jó szakács
a fűszert... Jelen munkája a nagyszerűség minden jellemét viseli magán, akár a szerzemény belsejét, akár hangszerítését tekintsük...” Honderű: „Erkel úr Hunyadijáról, a bécsi lapok
csak magasztalva emlékeznek. Az egyetemes színházi lap azt állítja többi közt, miképp Erkel úr szerzeménye oly jeles, hogy ha Párizs, Milan, vagy Bécsből indul valaki, csak hamar körüljárná Európát...” Petrichevich Horváth Lázár pedig ezt írja tanulmányának kezdő soraiban: „Ha van a magyar zenének jövendője, ha zeneművészetben magyar iskoláról valaha szó lehet,... úgy annak megalapítását nagy részben a Hunyadi László
szerzőjének fogja köszönni nemzetünk...”
A Hunyadi László keletkezéséről ezt írta többek között Erkel: „Egy ízben a Kígyó utcában Egressyvel találkoztam. Egy irattekercset tartott a kezében, a Hunyadi László szövege volt. Bartai András igazgatónak szánta megzenésítésre, de nem találta otthon.
Pár jelenetébe belepillantottam, azonnal zsebre vágtam és többé nem adtam vissza neki... Ilyen az igazi inspiráció, ha valaki megtalálja, amire vágyik.”
A bemutató teljes sikert aratott. Mikor a „Meghalt a cselszövő...” kezdetű kórus megszólalt, a közönség ujjongása, éljenzése akkora volt, hogy az énekeseket inkább látni lehetett, mint hallani.
Az operáról röviden
- Három felvonás -
Szövegét Tóth László: Kát László c. drámája nyomán írta Egressy Béni.
Bemutató: 1844. január 27. Pest, Nemzeti Színház.
Játszódik Nándorfehérváron, Temesváron, Budán 1456-ban.
Bánk bán
Három felvonásos opera, szövegét – Katona József azonos című drámája nyomán – Egressy Béni írta.
Bemutatójának napja: 1861. március 9. Pest, Nemzeti Színház.
Játszódik a XIII. század elején, Visegrádon és a Tisza partján.
Szereplői: II. Endre (magyar király), Gertrudis (a király Merániából származó idegen felesége), Ottó (herceg, a királyné öccse), Bánk bán (Magyarország nagyura), Melinda (Bánk felesége), gyermekük, Tiborc (paraszt), Petur bán (bihari főispán), Biberach (kóbor lovag), Solom mester, Udvarmester.
A dráma költője: Katona József (1791 – 1830) az Erdélyi Múzeumban hirdetett pályázatra írta meg Bánk bán című drámáját. Máig kérdéses, hogy a bíráló bizottsághoz egyáltalán eljutott-e Katona József műve, mert a pályázatot lezáró jelentésben meg sem említették.
Katona József alkotása hosszú ideig foglalkoztatta Erkel képzeletét. Ám
elkészülte után az ő fiókjában is rejtve maradt. A Bach korszak sötét
napjaiban az operaszínpadon sem szólalhatott meg Petúr bán lázadó
hangja, Tiborc panasza, nem hangozhattak el Bánk kemény vádjai. S
amikor végre felcsendült a dalmű, gyújtó hatására felfigyeltek „az
illetékesek” és letiltották a színpadról. Erkel szándékában azonosult a
szabadságharcos olasz zeneköltővel, Giuseppe Verdivel. Felismertre ő is,
hogy az igazi művészet és az igazi művész csak akkor teljesíti hívatását, ha alkotását a szabadság, a nép, a jövendő szolgálatába állítja.
Dózsa György
Erkel sajátos, merész módon köszöntötte az 1867-es kiegyezést. 1514-et és 1848-at állítottra párhuzamba, mert volt bátorsága levonni a tanulságot: „Míg a nemes a néppel összetart, meg nem töri a magyart”.
Az opera zenéje számos újszerű elemmel gazdagodott. A nagy kifejezőerejű kórusok az orosz operák tömegjeleneteire emlékeztetnek. A visszatérő motívumok Wagner szellemét idézik.
A Dózsa Györgyben figyelmet keltő zenedrámai elemek fokozott mértékben jelentkeztek következő operájában, a Brankovics György-ben. Ebben a művében véglegesen beigazolódik egyéniségének sokrétűsége, stílusának gazdagodása. A Brankovics Györgyről elmondható, hogy Erkel drámai erejének, realista ábrázolásának legkitűnőbb alkotása.
Az 1880-ban bemutatott – később átdolgozott – „Névtelen hősök” elsősorban lírai szépségű jeleneteinek gazdagságával emelkedik ki a többi alkotások közül. Műfaját tekintve népies daljáték, amely tulajdonképpen folytatása a „Sarolta” című vígoperájában már elkezdődött irányvonalnak.
A karmester
Erkel már Kolozsváron is vezényelt operát, mégis karmesteri működésének kiindulópontjául 1835. április 11-ét említik, amikor Budán, a Várszínházban, Rossini: A sevillai borbély című művét dirigálta.
Rövid Várszínházi működését követően két éven át, 1835-1837-ig a Pesti Városi Német Színház és a Budai Magyar Színjátszó Kör karnagya volt, két évvel később pedig - 1937-ben - a Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház első karmestere lett.
Csaknem harminc éven át dolgozott ebben a munkakörben.
Karmesterként rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatásáért.
A Filharmóniai Társaság
Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság. Ez év novemberében volt a bemutatkozó hangversenyük, amelyen Erkel vezényletével Mozart,
Beethoven, Mendelssohn és Meyerbeer művei hangzottak el.
A Zeneakadémia
Közreműködött a Zeneakadémia megalapításában (1875), amelynek tíz éven át igazgatója és zongoratanára volt.
A sakkozó
Erkel Ferenc mesteri szintű sakkjátékos volt, a magyar sakkozók
rangelsője. Nagy érdeme volt, hogy ébren tartotta a sakkjáték gondolatát, újabb és újabb tehetségekre irányította a figyelmet. Az 1864-ben alakult Pesti Sakk Kör egyik alapítója volt. Később a Sakk Kör elnökéül is megválasztották és ezt a tisztségét haláláig megtartotta.
Erkel utolsó operájának komponálása után
Erkel utolsó operája, az István király befejezése után (ez a mű már nagyrészt fiának, Erkel Gyulának önálló munkája), még kilenc évet élt. Nehezére esett már a rendszeres munka, leköszönt tanári állásáról is. 1888. december 16-án, karmesteri pályájának 50 éves jubileumán, nagy ünnepséget rendeztek a Vigadó hangversenytermében. A vezérszónok Jókai Mór volt. Számos dalos egyesületből toborzott kórus énekelte Himnuszát. Élete utolsó szakaszában egyébként is számos elismerés, kitüntetés volt életének, munkásságának jutalma.
Tiszteletbeli elnöke volt az ország szinte minden dalárdájának. 1888-ban
szülővárosa, Gyula, díszpolgárává avatta. 1889-ben a Vaskorona Renddel
tüntették ki. 80 esztendős korában, 1890-ben adta utolsó hangversenyét.
Ünnepi nyitány
Erkel Ferenc kései műve, utolsó zeneszerzői termésének kiemelkedő alkotása, egyetlen önálló szimfonikus műve ez, a Nemzeti Színház fennállásának 50-ik évfordulójára komponálta. A mű menetébe ágyazva megszólalnak a Szózat és a Himnusz hangjai is.
1892-ben egészségi állapota jelentősen megrendült. Ekkortájt a Király utca
84 sz. alatt lakott és lakását már csak nagyritkán hagyta el. 1893 májusában felköltözött a Svábhegyre, június 15-én még meglátogatta az orvos, este fél tíz tájban azonban már nem élt. Június 18-án, ezüstszínű érckoporsójában, az Operaház előcsarnokában helyezték ravatalra, ahol a Filharmonikusok Zenekara a Hunyadi László indulójával, az Operaház Énekkara Erkel Gyászdalával búcsúzott tőle. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, a Himnusz hangjai mellett.
Erkel öröksége
Erkel zeneszerzőként azt a helyet tölti be a magyar zenében, amit az orosz nemzeti zenében Glinka, a lengyelben Moniuszko, a cseh muzsikában
Dvorzsák és Smetana. Műveit a nemzeti hagyományok ápolása, megőrzése, azoknak az európai zene stílusjegyeivel való ötvözése jellemzi. Nagy érdeme, hogy egyedülálló magyar operastílus megteremtésén munkálkodott.
Emlékét Budapesten színház (a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza), az
Erkel Ferenc-díj, Budakeszin Művelődési Központ, az egész országban számos utca, közterület, iskola, kulturális intézmény, zenekar és énekkar őrzi.